1973. október 24. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

609

- 9 ­Augusztus 31-én a budapesti tanácsi lakótelepeken épülő lakások és kapcsolódó létesítmények megvalósításában résztvevő 12 kivi­telező és 3 tervező vállalat Szocialista Együttműködési Szerző­dést kötött az 1975. év végéig megvalósítandó feladatokra, mely­nek teljesitése egyértelmű a IV. ötéves tervi feladatok teljesí­tésével. A szerződő felek által vállalt feladatok teljesítését az MSZMP Budapesti PB0, a Főv. Tanács VB,, valamint az ÉVM és az SEBT képviselőinek bevonásával az ÉFÉDOSZ Budapesti Bizottsága minden év márciusában és augusztusában fogja értékelni. Rögzíti a szerződés, hogy az abban résztvevők különös fontossággal keze­lik az ellátó létesítmények - az Örs vezér téri bevásárló köz­ti pont és több más létesítmény igen nagy erőfeszítést igénylő - megépítését, miután a területen 1974. évben megháromszorozódik, 1975. évben megnégyszereződik a feladat az 1972. évi teljesítés­hez képest. b./ Fedezet A IV. ötéves tervidőszak első két észtendejében az épitőipari árak és költségek olyan jelentős mértékben emelkedtek, hogy a rendelkezésre álló fedezetből az eredeti terv szerinti csélcso- portos lakáaozám megvalósitása nem lehetséges. Ezért az 56 ez­res előirányzatot a végrehajtott felülvizsgálat során - a rea­litásnak megfelelően - 47 ezerre kellett csökkenteni. A tervidő­szak átlagos bruttó lakásépitési költsége 41o ezer forintban ke­rült rögzítésre, melynek bontása az előző középtávú tervidőszak tényleges adataival egybevetve a következő képet tükrözi. ^ III.ötéves terv- IV.ötéves terv- Költségnöve- Megnevezés időszak időszak kedés ezer Ft/lakás ezer Ft/lakás % Netté költség 195,o 287,o 48 Kommunális költség 14,1 41,o 192 Járulékos költség 39,3 66,o 68 Egyéb költség 25,3 46,0 83 Bruttó költség 273,7 44o,o 62 ; I bC|0) ! - ———# _-999 » T I i ii MMi nrwm ©

Next

/
Thumbnails
Contents