1973. augusztus 29. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

42

■ -99 fe I f * 1. I. Tanácsi és egyéb alapok /okulása 1/ A tanácsi fejlesztési alap 1973. I. félévi bevételei és kiadásai A tanácsi fejlesztési alap elmúlt félévi gazdálkodását két körülmény­nyel jellemezhetjük: az éves szinten előirányzott központi és kerü­leti bevételek összességükben időarányosan realizálódtak, mig ugyane­zen szervek által előirányzott éves kiadásokra történt pénzügyi telje­sítés oz időarányosnál alacsonyabb. Bevételek A központi szervek I. félévi bevétele 3°92 millió Ft-ot tett ki, mely összeg a bázisidőszak bevételével nagyjából megegyező, az éves szinten előirányzottnak pedig 4-7,1 %-a. A teljesítési százalékot elsődlegesen az befolyásolta, hogy a döntő részt képviselő állami erőforrásból szár­mazó bevételek az előirányzottnak 38,5 %-át tették ki, bár volumenük a bázissal szemben közel 3oo millió Ft-tal növekedett. Az egyéb beru­házások fedezetét képező állami támogatás várhatóan loo millió Ft-tal alacsonyabb lesz az előirányzottnál amiatt, hogy az autóbusz beszerzé­sekre szolgáló loo millió Ft fedezetet a bonkszervek a fejlesztési alap kiiktatásával közvetlenül a BKV részére biztosították. Kedvezőnek mond­ható a saját- és átengedett bevételek alakulása. Ezek összege kb loo millió Ft-tal magasabb a bázisidőszakénál. A kerületi tanácsok bevétele az I, félév végéig túlhaladta az egész ! évre előirányzottat, amiatt, hogy az előző évvégi pénzmaradvány a ter­vezés időpontjában számitott 225 millió Ft-tal szemben ténylegesen 364 millió Ft-ot tett ki. Ki adás ok A központi szervek által me -valósítandó fejlesztésekre történt kiadások összege a bázisidőszakénál 17o millió Ft-tal magasabb és az éves clő- I Wf $ irányzat 41,4 %-át teszi ki. Az egyedi nagyberuházások támogatásaként | ta... i j | 1 . •• - - ' i

Next

/
Thumbnails
Contents