1973. augusztus 1. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

406

* ’.ff tf- 51 ­Azt javasolom, hogy hozzunk egy olyan határozatot, hogy fel kell térképezni, a főváros mely területén vannak nem temető­ben eltemetett halottak, mennyien vannak, és azután lehet dönteni arról, hogy ezeket felszedjük-e és elvigyük-e köztemetőbe. Javaslatokat kellene készíteni, hogy mit te­gyünk. Meg kell azonban tudni pontosan, hogy mi van a vá­rosban. Vannak 1848-as halottak is. Dr. Re i s c h 1 Antal; A Rózsadombon, rettenetesen 1 néznek ki a sirok. Kínok: Azt nem lehet felszedni. Dr. Reischl Antal: Akkor valakinek rendben kell tartani. Elnök: Menjenek fel oda az elvtársak. Azokat a sirokat, amelyekben nyugvó halottaknak hozzá­tartozójuk nincs, fel lehet szedni °s el lehet vinni egy köztemetőbe, nem kell közterületen hagyni. Azt javasolom, hogy a rendelettervezetet fogadjuk el, de a szövegezés^** még egyszer gondosan át kell nézni. Ki kell javitani a "központi pártbizottság" kifejezést, mert ilyen nincs, itt ugyanis az áll, hogy "egyetért a központi párt- bizottság kegyeleti bizottsága". ti i 1 t n e r Andpr: Ki fogjuk javitani l Elnök: Elég gondos munkát végeztek áz elvtaejtsak, javasolom, hogy fogadjuk el a rendelettervezetet és Berényi elvtársat itt is kérjük meg, hogy ami módosítás kell, azt ejtse meg. Illik, hogy a jogi bizottság értsen ezzel egyet, nincsenek olyan nagy gici változtatások. Dr. Berényi Sándor: Nem volt elvi vita köztünk. i l hú j , i _______________________________________________________________________________ 1 ^ ___ i ■-----------------—^

Next

/
Thumbnails
Contents