1973. augusztus 1. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
128
■' " x ~ ti *s-.-**♦ dűSfJt rnnm j i- 4 ~ ket elérje, A munkatársak kiválasztásakor azonban néhány esetben kényszermegoldást kellett alkalmaznunk. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy dolgozóink felkészültsége nem kielégitó. Biztosítani tudtuk az egyenletesebb munkaelosztást, növelhettük munkatársaink önállóságát. Hangsúlyozni szeretnénk, hogy feladataink jelentős része magasan kvalifikált, nagy szakmai gyakorlattal rendelkező apparátust igényel. Ugyanakkor a biztosított anyagi és erkölcsi feltételek nem vonzóak képzett kádereink számára, nem tudjuk biztosítani a helyenként kívánatos minőségi cserét, illetve az utánpótlást, A problémáink ellenére a Főigazgatóság káderállománya szakmailag, politikailag felkészült. Megfelelő az arány fiatalok és tapasztalt szakembereink között. A kollektív szellem jónak i t élhe t ő. A pártalapszervezet, az osztálybizottság és a gazdasági vezetés kapcsolata jé. A pártalapszervezet, különösen a lakásépitési program megvalósitása tekintetében több Q3etben kezdeményezőként lépett fel. Javaslatára a lakásfejlesztési terv és a kapcsolódó közműfejlesztések koordinálására a Főigazgatóság függetlenített műszaki-gazdasági tanácsadót jelölt ki, a műszaki főigazgatóhelyettes közvetlen irányításával. Ma már úgy tudjuk irányítani a lakás és hozzátartozó közműépítések összhangját, hogy az átadásra kerülő lakások közműellátása biztosítva van, % V, . Jó munkamódszernek bizonyult a sokrétű elvi kérdések kidolgozására a terület ismert szakembereinek bevonásával alakított csoport /TEAM/ szervezeti rendszer. Ilyen formák között került meghatározásra pl. az uj, egységes közmünyilvántartási rendszer. Rendszeres kapcsolatot tartunk a kerületi tanácsokkal, melynek során a műszaki igazgatás egységes elveinek és gyakorlatának megvalósítására törekszünk. Havonta kooperációs értekezletet I rf _____________________________________ ; i