1973. augusztus 1. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

129

I tartunk a műszaki osztályok útügyi előadói részére, A főváros intézkedési tervében foglaltaknak megfelelően a jövőben bizto­sítjuk a kerületi útügyi szakemberek rendszeres továbbképzé­sét, A Főigazgatóság szakterületét érintő témák tárgyalása esetén résztveszünk a kerületi VB, üléseken, valamint az idő­szakos vizsgalatokon. Változtattunk az eddigi kapcsolatainkon a társosztályokkal, an­nak érdekében, hogy a tervek már az előkészítés időszakában egyeztetésre kerüljenek és érvényesüljön az egységes város- politikai szemlélet. Kapcsolatot tartunk az egyes szak- és funkcionális feladato­kat ellátó minisztériumokkal, hogy a területünkre vonatkozó intézkedéseik, illetve irányelveik, már a kialakulás időpont- jában megegyezzenek a főváros érdekeivel. A Főigazgatóság vállalati irányitó munkáját azonban nehezíti az a körülmény, hogy az utóbbi időben növekedett az ágazati irányító főhatóságok közvetlen kapcsolata a vállalatokkal. Többek között ellentmondásos nz a körülmény, hogy a válla­lati tevékenységben előforduló hiányosságok miatti elmaraszta­lás tanácsi feladat, ugyanakkor a jó munkáért járó elisnorút /'pl. Kiváló Vállalat cim odaítélése/ az ágazati minisztérium adományozza, j. \ A Főigazgatóságon létrejött a megnövekedőit feladatok jó el­látásának objektiv alapja, ezen megállapítást megerősítette a Fővárosi Tanács Pártvégrehajtóbizottsága részéről 1972,- ben történt beszámoltatás eredménye is. Szükséges azonban - a feladatoktól függően - a kialakított szervezet struktúrá­jának további finomítása, a munkamódszer, a vezetői munkastí­lus fejlesztése, az ügyintéző és a gazdasági irányitó munka erőteljesebb korszerűsítése a Központi Bizottság 1972. novem- | béri határozata alapján. I i * * % I- 5 -

Next

/
Thumbnails
Contents