1972. november 22. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

418

1 j . í- 9 ­Kérdést tett fel: Farkasinszky Lajos, dr.Reischl Antal és elnök. tó Előadónak a kérdésekre adott válasza után hozzászólók Kelemen Lajos, Molnár János, Skoda Lajos. Kelemen Lajos: figyelembe véve az észak-déli vonal egyik legfrekventáltabb csomópontját a Kálvin-teret, ahol nem csak bontás, hanem többszintes megoldás is lesz, ahol már most is vannak tűzfalak, beépítendő telkek és ahol templomot is kell fel­újítani 1975* körül; utasítani kellene a Városrendezési Főosz­tályt, hogy biztosítsanak valami organizációt, mert ha a Kálvin- teret be kell épiteni, akkor fél éven belül dönteni kell.- Molnár János közli, hogy a KPM. az előterjesztéssel egyetért. Az előterjesztés bevezetőjében leirt ütem nem a GB. által jóváha­gyott, hanem az oda terjesztett tervezet. Véleménye szerint a Deák-tér-Marx-tér közötti szakasz épitését ékeli előtérbe he­lyezni. Egyetértenek azzal, hogy meg kell vizsgálni a felszaba­dulás tér kétütemben való építésének lehetőségét, de inkább sze- rényebb keretek között, de egyszerre kell megoldani az építést. Skoda Lajos tájékoztatja a Végrehajtó Bizottságot a metróval kap­csolatos gazdasági bizottsági határozatokról. Elfogadta, hogy a kelet-nyugati metró befejezéséhez szükséges 60 millió költségve­tési juttatásból kiegészítést nyerjen. A metró észak-déli vonal első szakaszához /Nagyvárad-tér-Deák-tér/ a költségkeretből 4.571 millió Ft-ot határozott meg, ezen felül az 1973-74. éves pénzügyi előirányzatot 15 %-os türcsi határral. A IV. ötéves terv előirányzatát az észak-déli vonalra vonatkozóan 3 milliárd 9oo millióban határozta meg, ez tartalmazza az OT. által a gyorsí­tásra fordítandó 7oo milliós összeget. Ebből következik, hogy az észalc-dóli vonal üzembehelyezésének első szakasza 197b.december 31.-én kezdi meg a munkát. További kutatásra, tervezésre a IV. ötéves tervben elő lehet irányozni 2o millió ft-ot. Egyetért az­zal, hogy a második üzembehelyezési szakasz berunázas módosítá­sát 1973-ban. terjesszük elő olyan megjegyzéssel, hogy es a Deák- tér- Marx-tér legyen. A teljes vonal módositott beruházási javas­j ■ w V % v ■ a ,ví®

Next

/
Thumbnails
Contents