1972. január 5. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
31
• r í-2A törvény tényleges életbeléptetése széleskörű szervezési munkálatok előkészítését tette szükségessé# Az egyesítés előkészítése Pest, Buda és Óbuda küldötteiből alakított 34-es bizottságnak volt a feladata* A Pest, Buda, Óbuda egyesítését kimondó 1872.XXXVI. törvényoikk fontos határkő .a főváros történetében, lehetővé tette, hogy Budapest kiemelkedve a törvényhatóságok sorából, sajátos viszonyaihoz mért szervezetet kapjon, s ezáltal a többi külföldi nagyvárosok mintájára önállóan rendezkedjék be* Budapest ipari várossá, világvárossá fejlődésének ko-rssaka a XIX. század közepétől együtt haladt az egész Európára jellemző urbanizációs folyamattal; de mig az a nyugati tőkés országikban egyenletesebb városhálózatot hozott létre, Magyarországon az urbanizációs folyamat szinte teljesen Budapestre korlátozódott, s ezáltal az egész ország fejlődésére kiható gazdasági, társadalmi, politikai folyamatoknak és.jelenségeknek nem egyszerűen szinterévé, hanem egyedül lehetséges központjává vált# Ez időben szükségszerűen jelentkeztek a nagyvárosiasodé kisérőjelenségei: P.akásinség, a v'roson belül és az előváro30lehoz vezető közlekedés és közműhálózat, valamint ezen feladatokat egységbe foglaló bájospolitika és hivatalszervezet kiépítése. A századfordulón a Monarchia kormányzatával élesen szemben álló városi vezetés eredményei: 'a fejlődés színvonalának megfelelő városfejlesztési,- rendezési koncepció kidolgozása és megvalósítása; a közműhálózat, közlekedés, élelmiszerellátás községesitésével a város- r • * • gazdaság kapitalista alapokra helyezése; a munkásság helyzetének javit.ísa, szociálpolitikai hálózat kiépítése, lakásépítés, haladd közművelődési politika érvényesítése, a kulturális és művészeti • ... . élet támogatása utján. A nagyvonalú városrendezési, városépítési munka legfontosabb eredménye a termelő és lakófunkció Területi elkülönülése volt. A gyorsan iparosodó elővírosolc a főváros szerves részévé, annak külső ipari övezetévé váltak, s már ekkor felmerült IJagy-Budapest létrehozásának gondolata és első terve. ta U--------------------------------------------- J ; * MM—