1971. november 24. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
220
1 22• fejlesztések pénzügyi forgásainkhoz képest hátrább kerüljenek azok a fejlődések, amályek más fejlesztések hatékonyságát a legkevésbé rontják. E további s j feji sztésekre a pénzügyi források megnyílásával kerülhet majd sor. Úgy gondolom, hogy ha ezt a felfogást érvényesíteni tudjuk, akkor talán elkerüljük a fő problémát. Van persze egy minimális köve— ___________ télmény, minimális norma: hogy a szintet mindenképpen tartani kell,- és még valami fejlesztést is célszerű volna előirányozni* A másik kérdés, amellyel szeretnék foglalkozni, tulajdonképpen az általam feltett kérdés, A legutóbbi kormányhatározat a fővárosi tömegközlekedésnek viszonylag szüle, de nagyon lényeges területére kivan olyan gyors segítséget nyújtani, hogy az ott meglévő mai problémák egy részét fel tudjuk számolni. Semmiképpen seri úgy értjük azokat, hogy teljességgel szolgálja majd egy jelentős facij iíx őeges fejlesztésnek ilyen $jellegű szükségleteit is. Aligha látom tehát elkerülhetőnek az előterjesztésben egyrészt a szükségletek oldaláról felvázolt,/a'"’munkaerőgigényt, annak mennyiségi és strukturális vonatkozásaival együtt, anélkül, hogy arra nézve nagyon pontos számításokat kellene vggy lehetne végezni, másrésztmeg kellene jelölni azokat a forrásokat, amelyekből e szükségleteket fedezni tudjuk. Ma is vannak ismert forrásainak araelyckből a fedezet megvan és nyilván lesznek olyanok, amelyek még további feltárást igényelnek. Végül ennek a kérdésnek a keretében kellene tárgyalni a szükségletek és a források összhangját szolgáló intézkedési rendszert, függetlenül attól, hogy a belőle adód feladatot éppen kinek a hatáskörébe tartoznak: a minisztériuméba, a fővárosi tanácséba, vagy a közlekedési vállalatéba. A harmadik kérdés, amellyel foglalkozni szeretnék,a következő: Az anyag 7. pontjában, majd a hozzá csatlakozó mellékletbenfíelsorolja az alapfejlesztéseklioz tartozó forgalomszervezési célkitűzéseket. Alig szól viszont azokról a forgaiomszervezési feladatokról, amelyek a forgalomszervezés általános korszerüsitését esen túlmenőll j L ____________________________________________________________________;_____l