1971. november 24. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
219
J 21. 1 Mert az évenkénti félkilométernyi épités nem mondható gazdaságosnak. Nem beszélve arról, hogy van a hatékonyságnak egy ujabb fogalma, hogy hol jelentkezik az áremelkedés, az dkrelative kisebbkéréds. Most már tudnillik a járműbeszerzésekben is komoly áremelkedés jelentkezik, vitatottá teszi tehát azt a kérdést, hog:/ nem kellene-e oly an súly p ontáthelyezett megvalósítani, amely inkább lemond a fel______________ szini közlekedésnek bizonyos további fejlesztéséről - lehet, hogy pillanatnyilag még a járműbeszerzésekről is - csak azért, hogy meg tudja valósítani a metró programot, a gyorsvasúti programot. Én tehát azzal szeretném kiegészíteni a javaslatokat, hogy állítsunk fel bizonyos sorrendiséget, amely a pénzügyi-gazdasági lehetőségeknél megfelelően különböző mélységekben szabhatja meg a megvalósításokat. Nagy Imre: Tisztelt végrehajtó bizottság! Azt hiszem, hogy ennél a fejlesztésnél is, mint mindem, más fejlesztésníl, egy felfogásbeli és egy al valóságos problémával küzdünk. A naturális f©labdátok és a naturális szükségletek meghatározó ában viszonylag köny- nyü helyzetben vagyunk, hiszen szellemi munkabefektetést igénylő cs hozzáértő emberek által könnyen felvázolható olyan koncepcióról van szó, amely a kívánatos mértékben előreviszi azt az ügyet, amelyet szolgálni kívánunk. Ila arról kellene beszélni, hogy ebben a munkában hogyan halad jun] tovább, akkor talán aztkellene mondali, hogy még a mainál is erőteljesebben kellnne keresni a naturális fejlesztések útjait, módjait Más kérdés, ennek a koncepciónak a megvalósitása. Az már nemcsak szellemi, hanem egyben anyagi jellegű befektetést is igényel. És aligha tudunk a. jövőben eltekinteni attól, hogy hosszú távra is nagyon jó naturális mutatókkal ellátott konoepciókat dolgoznunk ki, és azok kellő időben való lefolyását a pénzügyi forrásokhoz igazítsuk. Ha ebből a szempontból nézzük a kérdést, akkor egyetlen lehetőségünk, hogy e naturális feladatokat úgy rendezzük V sorba^, hogy /Or _______ _______________ J t * ^ — ......... n a