1971. november 24. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
210
ff 12. Í keresni a külöbbözetet azért, hogy a közlekedés javításéra lehessen forditani. Ami a kiszolgáló üzemeket illeti, mi sokalljuk az olyan nagy összegeket, mint például 24o milliót a cinkotai garázsra. A Volán az ilyen szervizüzemeket 7o millió körüli összegért osinálja. Fel kell adni azokat a nagy csarnokokat! Túlságosan sokat költünk mi épületekre és kevés marad a tényleges karbantartásra, javításra. Ebben as esetben is egy ujabb, korszerűbb épületszerkezetre kellene fordítani a pénzeket, akkor talán a Kilián-garáizs rekonstrukciójának ha nem is befejezése, de lényeges clőrevitele beleférne a negyedik ötéves tervbe. A Batthyány térre onatkozólag már GB döntés van. A kis foldalak. i ti kérdését szintén meg kell oldani. Szeretném még megemlíteni a következőket: \ A közúti forgalomban nyiIvá*. nem tudunk sokat csinálni, haa pénzből kell kiindulni. De még egyszer megfontolásra javasolnám a Hungária körút kérdését. Majdnem bizonyossággal merőm állítani tudnillik, hogy a 3-as ut bevezetése a negyedik ötéves tervből ki kell, hogy maradjon, mert minket is sújt az ár emel k< . Nem tudjuk megr , r* ‘ VT a 1 v» •* '■ TrV ar» , I a • yinm 1 t\ rr ra ' • • »v> ’ <">! ,1 *í »■■■’ * VI4* omí v> /I v. . . fafa fa-**.fa « — X' "■* *’" “O --------------------------- *** ~ O V’"*' '* ^ J *--------' ----------------------* .-..-tó— fató Srf — ^ W. is meberoink, hogy a Kerepesi ut már elkezdett második sávjának- s építését C-lo évre cl lehetne liuzni és a Hungária körutat kellene úgy rendbetenni, ho y az átmenő forgalom követelményeknek meg búdjón felelni. El is van kezdve, csak folytatni kellene. Persze a budai körutat és hasonlókat is beleértenénk azok közé, amelyeket meg kell i csinálni. Ast szeretném még leérni, hogy amilyen helyes, hogy ezakkel a kér— dóckkcl foglalkozunk, súlypontok kialakításával próbáljuk valahogy közelebb hozni az igényeket a lehetőségekhez. Nagyon kétséges az is, l hogy magát ezt az anyagot januárban a kormány elé tudjuk-e terjeszI teni az említett bizonytalanságok miatt. Van tehát ogy kis idő arra, Ott ; , I c J í L ------------------------------------------ U