1971. november 24. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

211

I ff hogy számolgassunk. Remélem, hogy decemberben a Tervhivataltól is kapflnk valami tmp támpontot, amely majd előbbre segít bennünket, és akkor közösen el tudjuk késziteni azt az előterjesztést, amelyet azután a kormány elé vihetünk. t II avas Péter: Nagyon nehéz a műszaki konoopciók kialakítani a---------------főváro-s- teljes pénzügyi holyzeté-nek áttekintése-né 1 kit 1 , Mégis csat------------­lakoznék Rödönyi elv társhoz bbban, hogy van egy olyan elv, hogy csak olyan műszaki-közlekedéspolitikaí koncepciót lehet jónak tekinteni, i 0 amely pénzügyi oldalról, az egész beruházási egyensúly oldaláról valóban megvalósitliató• Azzal a törekvéssel, amely minden másnak blzinyos háttérbe szo­rítása mellett is előtérsbe helyezi a főváros tömegközlekedésének megoldását, elsősorban a metróvonalak képitését, messzemenőleg cgyet- i j értünk^; mert tulajdonképpen minden más megoldás ideiglenesen is majd­nem több pénzbe kerül, végiegesen pedig bizonyosan sokkal többe. És eredményessége is kisebb lenne. Egyetértek Rödönyi elvtárssal abban,hogy bizonyos súlypontokat kell képezni, ha azonban jól vettem ki Rödönyi elvtárs hozzászólásé— n ból, a legkisebb súlypontok is agyobb^k, mint amilyeneket a pénzügyi helyzet előreláthatólag elbír. Küetkezéskcppcn: célszerűnek látszik most olyan technikai elindulási mód, hogy q=több=p«nR= több pénzügyi feltétilezési fokozatnak megfelelő konzisztens műszaki tervet kelle­ne készíteni, nehogy vÉffifc véletlenül az legyen, hogy a vxla vonalak ■'■tel fenntartása induláskor olyan problémákat vessen fel, amelyek kétsé­gessé teszik kihasználhatóságukat. Nagyon szükséges olyan reálisabb változatot kidolgozni, amely kisebb pénzügyi szükséglettel jár. lt t A metró építésének gyorsításéval kapcsolatban központi költségvetés­ről többletteher viselésével számolni nem lehet. Ismeretes, hogy van egy téroaközi bizottság, amely az 1972, évi terv olyan szabályozásán dolgozik, hogy az ötéves tervbe egyáltalán beleférjen, vagy azt meg­közelítse. Ahogy én ismerem a dolgokat, a közúti hálózattal kaposolati fa / 7 1 fa, J j L —i ffi ■■■ *- ■ l-aEM®

Next

/
Thumbnails
Contents