1971. szeptember 1. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
252
déstől a másikat. Együtt kell megosinálni. Elnök: Lehetőleg nagyon sürgősen, és a költségeket az átlagos normatíva köré szorítani. Költségtervet kell készíttetni, hogy kijöjjön nem 316 ezer, hanem 240 ezer forint körüli összegből. Egyetért vele a VB? /Ige n./ Következik a napirend második pont .1a: A lakóépületek műszaki átadása átvételének irányelvei. Sallai elvtárs, van-e kiegészíteni való az előterjesztéshez? Sallai Mihály: A következőket tudnám elmondani, anélkül, hogy a lő másik oldalára esnék. A műszaki átadás-átvétel 8órán azt tapasztaljuk, hogy a lakóépületek többségének minősége javult. A javulás jóval nagyobb mértékű, éppen a BULAV- nál, más vonatkozásban viszont sokkal több probléma van vele, mint a 43-asaal. Azért fogalmazok óvatosan, mezt as idén is az utolsó negyedévre esik a 9500 lakás körülbelül 50 százalékának átadása. Nyilvánvaló, hogy egy ilyen évvégi hajrá magában hordja a minőségnek a romlását, örvendetes viszont, hogy a két igazgató elvtárssal ebben a tekintetben egyetérthetünk, és már szinte egy előátvételt tartunk közösen, a hivatalos átadás-átvétel előtt, és mire az átadás időpontja elkövetkezik, akkorra már kijavitják a hibákat. A BULAV vonalán sikerült elérni, hogy az idén átvett épületek 80 százalékát ténylegesen hiba és hiányosság nélkül sikerült átvenni. Br. R e i 8 o h 1 Antal: Ha ennyire örvendetes a helyzet, akkor miért van a 2. oldal 2. pontjában az, hogy arra kell törekedni, hogy 1973 végéig általánossá váljék a hiány- és hibamentes átvétel. Miért nem lehet legalább már 72 ávégélg? A másik pedig az, hogy a 3. oldal 8. pontjának befejező mondata szerint "ezektől eltérő Igény nem lehet akadálya * /ta i L - - — 1 é 92.