1971. március 17. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

154

I i- 8 ­1695 esetben tettünk feljelentést.De igen nagy számú a figyelmeztetésünk is. Sajnos, a szabálysértési csoport sok esetben az eljárást nem tudja lefolytatni, mert nem látja bizonyítottnak a büntetés kiszabásának a lehetőségét. Én újra felvetem azt a kérdést, nogy vajon nem lenne-e indokolt adott esetben az Intézet számára is megadni a bírságo­lási leiietoséget? kert, ha úgy tekintjük az Intézetet, mint a közlkedésrendeszetet, az élelmiszertörvényt úgy, mint a KRESZ-t, akkor végeredményben ahogy a rendőrség a helyszínen büntet a IiRESZ be nem tartásáért, indokolt lenne, nogy az Intézet is a helyszínen büntessen az élelmiszertörvény szemmellátható megsér­téséért . Fehér Imre: Tihanyi elvtárs kérdésével kapcsolat­ban a hűtéssel, tárolással, szállítással kapcsolatos problémák megoldását illetően: Itt két lehetőség van: Az egyik, amely az irányitó szer­veken és rojtunk múlik. Nevezetesen az oktató- nevelő munka, i-ert ennek egy része tényleg megoldható, ha megfelelően kikép­zett árukezelő van. Tehát olyan, aki a kirakatba nem tesz ki gyorsfagyasztott árut és a hűtőtérbe nem úgy rakja be a zöldsé­get, hogy közben az ott lévő viz a húsra csöpögjön. t másik része pedig, ami nehezebb és gazdasági természe­tű, ténylegesen a szállítógépek és berendezések teljes biztosí­tása, amely bizony - lehet mondani a megindult íejlőaés el­lenére egyre rosszabb, annak következtében, hogy sok vidéki | ^ | * .rp

Next

/
Thumbnails
Contents