1971. március 3. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

37

ezt az utat kellene követni anélkül, hogy bárkivel szemben is bizalmatlanságot vetnék fel. Mégis olyan nagy összeg, hogy egy kollektiv testület hatáskörébe kell, hogy tartozzék, Vágvölgyi Tibor: Kekem is ugyanez a vé­leményem, Meggyőzők voltak számomra a VB legutóbbi ülésén elhang­zott érvek, és az, amit most mondottak as elvtársak. Egyrészt az uj törvény szelleméből is folyik, abból a szocialista demokrati­kus tendenciából, hogy a választott testületeket igyekszünk na­gyobb hatáskörrel felruházni, másrészt pedig abból is, amit Kőmi­ves elvtárs is mondott, hogy tudniillik mindig valamely szakigaz­gatási vonalnak, szervnek egy konkrét munkájához fűződik. Valóban igy van, de én is azt hiszem, hogy tényleg nagy összeg ahhoz, hogy ne kellene a vb döntésnek segíteni abban, hogy melyik szakig,szerv vonalán és milyen konkrét munkáira adjuk, x százalék tartalék mel­lett, amellyel szintén egyetértek. Ennél sokkal kisebb összegeken vitatkoztunk már a múltban, Szerintem tehát semmi nagyobb baj nem lesz, ha idekerül. Azt hiszem, hogy ez nem nehezíti, hanem inkább megkönnyíti a tisztségviselők helyzetét. Elnök : KŐmive3 elvtárs válaszol az észrevéte­lekre. K ű m i v e s István: Tisztelt Végrehajtóbizott­ság! Először a tartalék nagyságáról] Tulajdonképpen ez az egyetlen kérdés, amellyel foglalkozni kívánok, loo millión nagyságrendű tar­talék egyáltalán nem olyan nagy, amelytől meg kellene ijedni, hogy úgy mondjam. Egy minimális tartalék, amelyet egy 5 milliárdos költ­ségvetés mellett elő kell ir'nyozni. 5 milliárdos a Fővárosi Tanács | 1 költségvetése, loo millió annak 2 százaléka. Amikor a tervek átla­L h _________________________________________ * ——) j • * ■". i? # í /, { i- 7 -

Next

/
Thumbnails
Contents