1971. március 3. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

38

i d- 8 ­gosan és minimálisan számolnak évenként 2 százalékos ármozgással, akkor egy ilyen mértékű tartalék előirányzása alapvető követelmény. A vb szabja majd meg a tartalék mértékét, de meg; kell mondanom, hogy saját lelkiismeretűnk megnyugtatása céljából a múlt évi marad­ványok és a többletbevételek felosztása során minimálisan egy ilyen, loo milliós tartalék képzésére fogunk javaslatot tenni. Az egész költségvetés stabilitása, biztonsága megköveteli minimálisan egy ilyen tartalék előirányzását. Ez a tartalék tehát nem túlzott. Hogy a vb vagy megbízásából az elnök vagy az elnökhelyettes gazdálkodik vele, az elhatározás kérdése. A második dolog, hogy egyéni véleményem szerint az ügyek lebonyolítását meg fogja gyorsítani és különben is amiatt, hogy félévenként beszámolni tartozunk a VB-nelc, a VT> pedig a ta­nácsnál- a tartalékkal való gazdálkodásról, most is úgy Ítélem meg, hogy ebben semmi veszély nincsen. Ilogy a tartalék felett milyen mértékű diszponálást mondunk ki, az döntés kérdése, nem kívánok benne sem pro sem kontra állást foglalni. Harmadik kérdés az átcsoportosítás kérdése. Válto­zatlanul az a javaslatom, hogy a vb adja hatáskörömbe. Idehozata- la teljesen formális, hogy erről a rovatról 3 milliót tegyünk át arra a rovatra, amikor az élet objektiv követelménye, hogy ez tör­ténjék. ■ | Elnök: Javasolom a VB-nek, hogy 1./ a határo­zati javaslatok b-c./ pontját fogadjuk el, amely lényegében azt takarja, amit Kőmives elvtárs is javasol, hogy átcsoportositási jogkört biztosítsunk az illetékes szakig, szervnek. 2./ Mondjuk ki, hogy a TO gazdálkodik a tartalékkal, Amikor Kőmi ve Is elvtársék « l L tó ___________________j » *«$»#* .-*S®

Next

/
Thumbnails
Contents