1970. december 23. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
280
jóérzé3ü és kulturált ember nem megy be oda. Az a felvetésünk tehát, amelyet a határozati javaslatban is megfogalmaztunk, azt oé- lozza, hqgy ezeken a lehetetlen körülményeken valamit változtassunk. Mert lehetqptitasgy hozni további határozatokat arra, hogy tovább szükitsük az italbolt hálózatot, meg is lehet szüntetni őket, de akkor valamelyik másik egységünk válik Italbolttá, legfeljebb a statisztikában nem szerepel italboltként. Az élelmiszerüzletekkel is vai olyan gond, hogy ahol ninos a környéken b megfelelő italbolt, ott az élelmiszerüzletekben megvett palaokozott árut ott az ajtóban isszák meg, és rakják le az üvegeket a kapualjakba, a legkülönbözőbb helyekre. Csikesz Józsefné: Folytatnám a Kováos elvtárs által felvetett gondolatsort. Azzal, hogy ez a kőt téma rendszerint mindig együtt kerül ide a vb elé, úgy tűnik, hogy kibékithetetlen ellentét van a két téma között. Van itt azonban egy szemléletbeli probléma is, sajnos, a kerületekben is. Egyszerűen nem lehet azt várni, hogy a vendéglátóipar úgy harooljon az alkoholizmus ellen, hogy egyre jobban osökken az a terület, ahol italt kiszolgálnak. Most már évek óta bebizonyosodott, hogy az nem megy. Mégis ezt a gyakorlatot folytatjuk. Most végülis Őszintén leirtuk a javaslatok közé, hogy osak úgy lehet valamelyest is előre lépni, ha egyáltalán feladatnak tekintjük, hogy maga a vendéglátóipar is harooljon a kultúrálatlan és Ízléstelen alkoholfqgyasztás ellen. Ezt pedig úgy lehet elérni, hogy bővíteni kell ezt a hálózatot. Bővíteni, és kulturálttá kell tenni. Évről évre az a tendencia érvényesül, hqgy at ahol lehet, megszüntetjük az italboltokat. A kereskedelemtől és a vratáiá vendéglátóipartól tehát azt lehet várni, hogy kulturáltan szolgálja ki a közönséget egyrészt, másrészt pedig, hogy tartsa be a szabályokat, hogy tehát i 2%0 : [ r .1 I i 84. i