1970. december 23. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
279
» I 84* 1 jóérzésü és kulturált ember nem megy be oda. Az a felvetésünk tehát, amelyet a határozati javaslatban Is megfogalmaztunk, azt oé- lozza, hogy ezeken a lehetetlen köxüluényeken valamit változtassunk. Mert lehet?xhsgy hozni további határozatokat arra, hogy tovább szűkítsük az italbolt hálózatot, meg is lehet szüntetni őket, de akkor valamelyik másik egységünk válik Italbolttá, legfeljebb a statisztikában nem szerepel italboltként. Az élelmiszerüzletekkel is van olyan gond, hogy ahol ninos a környéken k megfelelő italbolt, ott as élelniezerüslstek- ben megvett pala okozott árut ott az ajtóban isszák meg, és rakják le az üvegeket a kapualjakba, a legkülönbözőbb helyekre. 0 e i k e s z Józsefné: Folytatnám a Kováos elvtárs által felvetett gondolatsort. Azzal, hogy ez a két téma rendszerint mindig együtt kerül ide a vb elé, úgy tűnik, hogy kibékíthetetlen ellentét van a két téma között. Van itt azonban egy szemléletbeli probléma is, sajnos, a kerületekben is. Egyszerűen nem lehet azt várni, hogy a vendéglátóipar úgy harooljon az alkoholizmus ellen, hogy egyre jobban osökken az a terület, ahol italt kiszolgálnak. Most már évek óta bebizonyosodott, hogy az nem megy. Mégis ezt a gyakorlatot folytatjuk. Most végülis őszintén leírtuk a javaslatok közé, hogy osak úgy lehet valamelyest is előre lépni, ha egyáltalán feladatnak tekintjük, hogy maga a vendéglátóipar is harooljon a kultúrálatlan és Ízléstelen alkoholfogyasztás ellen. Ezt pedig úgy lehet elérni, hogy bővíteni kell est a hálózatot. Bővíteni, és kulturálttá kell tenni. Évről évre az a tendenola érvényesül, hqgy at ahol lehet, megszüntetjük az italboltokat. A kereskedelemtől és a mtiftá vendéglátóipartól tehát azt lehet várni, hogy kulturáltan szolgálja ki a közönséget egyrészt, másrészt pedig, hogy tartsa be a szabályokat, hogy tehát 1 tofri . j ::" ~Jlil ' ü — * fi -V. MM ■<>•*&