1970. november 11. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

56

i- lo/a ­semmit# Az nem lehet szempont, hogy támogassuk X-et, vagy Y-ont, mert az illető szociális szempontból rosszul áll. Utóvégre mi nem vagyunk egy ilyen értelemben vett altruista intézmény. Mi csak érdem szerint adhatunk és vásárolhatunk, nem pedig a szoci­ális szempontok előtérbe helyezésével. Ormos Tibor: Az egyik kérdés, amit Hantos elvtárs felvetett az állami előirányzatoKkal kapcsolatban, erre pillanat­Y nyilag nem tudok itt nyilatkozni. Az állami előirányzatnak 68 január' óta nincs arányosított, százalékos megállapítása. Te­hát nem a beruházáshoz viszonyulva, hanem egy összegben megálla­pítják, az egész ország területére. Úgy hogy erre vonatkozólag kell itt éllástfoglalni, hogy országosan,vagy a fővárosban, vagy bármilyen más területen ez hogyan történjék. Mégis úgy gondolom, hogy ez egy későbbi ügy lehet. Erre már az ez évi viták is pél­dát mutattak, amikoris a Tervhivatal ós egyéb, más gazdasági-pénz­ügyi szervek felvetettek itt különböző veszélyeket. Többet kö- zött egyáltalán ennek az állami előirányzatnak a létét, illetve arra vonatkozó ajánlást, hogy ezt saját beruházási pénzeikből mindenütt a helyi beruházók fedezzék. Úgy hogy azt hiszem, hogy ez pillanatnyilag igy nem járható ut lenne. Tehát meg kell vizs­gálni alaposabban és majd mégegyszer fel kell vetni. A másik kérdés: A felmerülő igények, a társadalmi szervek­kel céltudatosabb elképzelést kialakítani. Ez a célunk, és magunk is ezt vetettük fel, houy majd a i Sf ___________ I * " 'Vfetm94

Next

/
Thumbnails
Contents