1970. november 11. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

57

_____ ti . l- lo/b ­IV.ötéves terv kidolgozásának finomításakor, a megfelelő határo­zati pontokban ezt alakítsuk ki. Szeretném felhívni a VB. figyelmét, hogy éppen az uj lakótelepekre vonatkozóan, ebből a központi előirányzatból, ami az év elején, a múlt év végén loo ezer forintot tett ki, és ennyit adtunk át az ÉVM-nek, az fepitő Művészet Szövetségének, egy kis architektúra pályázatra, aminek az volt a célja, hogy az uj lakótelepeken olyan, iparilag is gyártható, esztétikusán meg­jelenő formákat is hozzanak létre, amelyek majd fellazítják a je­lenleg rendkívül merev, vagy esetleg egyhangú képet. ívfcq­A pályázat ugyan lezárult, be is mutatták a pályaműveket .. az Épitő Művészek Szövetségénél. Jelenleg a Lakóterv archívumá­ban tárolják a pályázatot, de felhasználáséról még különösebb dön- 1 tés nem született. Mi éppen a főváros egyik legfontosabb lakóte­lepének gyakorlati, uj városközpont kialakításának apropójaként csináltuk ezt. Talán helyes volna annak megvizsgálása, hogy ho- gyan lehetne ezt a pályázatot egyrészt újból elő venni és érvénye­síteni, másrészt ilyen jellegű pályázatokat, egy komplex lakó­r telep építésénél, már a lakótelep kezdeti stádiumban megítélte. A földalatti pályázattal kapcsolatosan, azt hiszem, nem teljesen pontos az információ. Hiszen nem c .ak arról volt szó, I hogy egy-egy művész ne kapjon három megbízást, hanem mi esztéti­i kailag vitattuk a szakbizottságban, hogy ugyanaz a művész ugyan­; annak az alkotásnak, vagy lényegében szellemiségében ugyan annak az alkotásnak megítélésével jelentkezik a különböző állomásokra. .Sí L— ------------------11 4

Next

/
Thumbnails
Contents