1970. november 11. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

133

. .. mmmrn I | vánuló nyomásnak, ami korszerűség cimén minden szokatlan, megdöbbentő alkotást elfogadtatni igyekszik. Az u.n." prob­lémás " mü még nem jó alkotás. Budapesten erre is van pél­da /: Pesterzsébeti emlékmű :/. A megoldást itt elősegít­heti a. szakintézmények, államhatalmi és társadalmi szervek szoros kapcsolata, ami egy-egy alkotás tartalmi-formai kérdésében elsősorban az adott helyet, a mü funkcióját, célját veheti és veszi figyelembe. 2./ Az állami előirányzatból képzőművészeti alkotás megvalósitására vonatkozó igényét a beruházó, megrendelő a Lektorátusnál kell bejelentse. Célirányos lenne ezt az építkezés tervezési megbízásakor elkez­deni. Arra gondolunk, hogy már ekkor közölje a majdani felhasz­náló az épület tervezőjével - hasonlóan a funkció, szükséges belső terület, elhelyezendő személyek számára vonatkozó igényé­hez - azt is, hogy milyen képzőművészeti alkotás elhelyezését kívánja az épületben, vagy annak környezetében. így lehetőség nyílna arra, hogy az épületek tervezői az ilyen igényekkel és azok építészeti konzekvenciáival számolva készítsék el tervei­ket. Ezzel elérhető lenne, hogy a. képzőművészeti alkotások ne utólagos, applikativ, nem egy esetben erőszakolt módon valósul­janak meg. Az igények közül az épülettel összefüggő, tehát nem köztéri alkotások megvalósitására - amennyiben nem ipari, kereskedelmi, vagy vendéglátóipari építményről van szó - a Lektorátus az em­lített pénzügyi alappal rendelkezik. Ez tehát elsődlegesen a középületek, ill. lakótelepek, valamint a. kommunális, oktatási és művelődési objektumok, vagy azok együttes díszítésére szol­gáló alkotások megvalósitására fordítható. Az igényeket a Lektorátus érdemileg helyszíni szemlén bírálja el, az összes érintett szervek és személyek bevonásával. Egyet­értés esetén intézkedik képzőművész kijelöléséről, valamint tiszteletdijának a rendeletekben foglaltak szerinti megállapí­tásáról. A kijelölésnél, ha erre lehetőség van figyelembe veszi a megrendelő esetleges személyi javaslatát. 1——-------u- 4 - I 4

Next

/
Thumbnails
Contents