1970. október 28. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
52
_ I i Ű6- I tevékenységeket, melyek a szabadidőben kerülnek sorra, a gyermekek egy kisebb, önként vállalkozó csoportja szervezi és vezeti a nevelő közvetett irányításával. Az igy szervezett foglalkozások sikerélményt jelentenek a szervezőknek, módot adnak rá, hogy ki-ki kedvére való területen próbálja ki képességeit s növelik az egyének és a csoport önállóságát. A felső tagozatos tanulóknál más foglalkozási renddel is próbálkoznak a több felső tagozatos csoporttal rendelkező iskolák. A szabadidőben megszüntetik a zárt csoportkereteket s a tanulók tetszés szerint kapcsolódhatnak be a csoportok, nevelői által szervezett szakosított foglalkozásokba. A szabadidő aktivitása, tartalmassága, a megkedveltetett tevékenységek közvetlenül hatással vannak a tanulási kedvre, A tempós munkavégzést azokban a csoportokban szokják meg a tanulók legkönnyebben, ahol elég hosszú idő áll rendelkezésükre pihenésre, s a szabadidőben is élénk tevékenység folyik. A produktív felkészülést sokáig hátráltatták a napközi tanulmányi munkával szemben felmerült túlzott igények az osztályban tanító pedagógusok részéről, amihez hozzájárult a napközis nevelők módszeres fel* készültségének hiánya is. A tanulási idő megnyújtása szükségképpen rövidítette a szabadidőt, tulfárasztotta a tanulókat, s ez visszahatott a csoport fegyelmére, munkakedvére, érzelmi életére. Ma már alsó tagozatos, napközis csoportjainkban általánosságban emelkedett a munka módszeressége, a tanulók elkészülnek leckéikkel, s a munka és a pihentető szabad foglalkozások aránya megfelelő. Felső tagozatos csoportjainkban még nem sikerült általánosan meghonosítani az intenziv tanulást, sokszor a hosszú 2-2 1/2 órás tanulási idő ellenére még otthonra is marad tanulni való. Az iskolában töltött nap igen kevés lehetőséget ad vonzó gyermeki tevékenységekre. Ezzel is magyarázható, hogy felső tagozatos napközis tanulóink közül sokkal kevesebb a napközis, holott serdülőkorban nagyon fontos lenne szervezett hatások közötti nevelésük. A felső tagozatosok felkészülését hátráltatja több helyen, hogy tanórán kivül szervezett iskolai tevékenységek /szakkör, tanfolyamok, úttörő foglalkozások/ és a napközi munkarendje ütközik. Koordinálatlanság miatt felborul a napközi megtervezett programja, vagy a merev napközis munkarend miatt akadályokba ütközik ezeknek a gyerekeknek az iskola tanórán kivüli életébe való bekapcsolódása. A napközi eredményei sok tekintetben függnek az osztályban tanítói munkájától, ez pedig a napközi munkájától. Az egész napos nevelés ' közös felelősségét ezért igen fontosnak tartottuk felöbrcajteni a neva15363/csi , fl ammm > - . » I 3 í I K