1970. október 28. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

238

I- 6 ­f/ A fővárosi oktatásügyi irányítás az utóbbi 4-5 esztendőben tudatosan törekedett arra, hogy az ellátottsági szintet álta­lában emelve meggyorsítsa azoknak a kerületeknek a fejlődését, amelyeknél ezt a fővárosi átlagtól való elmaradás vagy szociá_ lis-pedagógiai indokok megkívánták. Az elmúlt öt évben pl. az ellátottsági szint növekedése Budapesten átlagosan 3o%-os volt, a VII. kerületben azonban 48^-kal, a VIII. kerületben 34%-kal, a XI. kerületben 38%-kal, a XIII, kerületben 46%-kal, Csepelen pedig 45%-kal javult az ellátottsági szint. Ott, ahol az ellá­tottság mértékének számszerű fejlesztésére a helyi feltételek vagy igények kisebbek voltak és a felszerelés, bútorzat és el­helyezés javitása adott kedvezőbb körülményeket a pedagógiai munka megjavításához, központi anyagi támogatást nyújtottunk. 1967-197o között 7,35o,ooo.- forintot adtunk külön napközis cé­lokra, zömmel a munkáskerületeknek. A települési viszonyok, a szociális körülmények és a pedagógiai szükségletek szerint változó mértékű kerületi igények kielégíté­sét különösen az ellátottsági átlagtól elmaradt külső kerületek­ben, illetve a gyex*mek védelmi prevenció szempontjából kiemelhe­ti, néhány sürün lakott belső kerületben központi hitelekkel to­vább kell támogatnunk. i g/ Sokáig gátolta a pedagógiai munka javítását az a körülmény, hogy megfelelő szakmai irodalom nem állott a nevelők rendelkezésére. A fővárosi felügyelet tapasztalatainak összegyűjtésével és elem­zésével az elmúlt öt évben nyolc önálló tanulmánykötetben és több módszertani cikkben adott szakmai orientációt a napközi otthonok­ban dolgozó pedagógusoknak. Ma már rendelkezésére áll a szükséges szakmai irodalom. Viszonylag kevés még a tanulószobákban és az uj szervezeti formák keretei között végzett munka - pl. az egész na­pos iskolai osztályok - tapasztalatairól szóló tanulmány. E hiá­nyok pótlására megkezdtük a témakörrel kapcsolatos tanulmányok folyamatos megjelentetését. mm # mm A fővárosi és kerületi tanácsok oktatási osztályainak a napközi otthonokban folyó munka javitása érdekében kifejtett törek­vései az emlitett fogyatékosságok ellenére eredményesek voltak, ~ I i * - V --#000 , *»»*> ■ .*0

Next

/
Thumbnails
Contents