1970. szeptember 16. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

95

I 1 ti- 17 ­Vág; völgyi Tibori Egy-két rövid megjegy­zést ! Nekem úgy tűnik, bogy a jelentés megközelíti azt az igényt, amellyel felléptünk, amilyen feladatot a főosz­tálynak adtunk, amikor a jelzett anyagot korábban tárgyalta a VB. Mégis felhívom a figyelmet arra, boy az arányok kialakítását e z ám szerűségben látjuk ugyan, még sem olvasható ki teljesen az anyagból, hogy minden vonatkozásban érvényesült-e az a szempont, amelyet egyébként főosztályunk a gysrmskszakkörzeti orvosi háló­zattal hangsúlyoz is a jelentés 3. oldalán. Ez a kerületek alan­stb. terület re, a közlekedési viszonyokra/vonatkozik. Döntően szám- szerűségek vannak és azok általában mag is közelítik a korábbi igényt. Ila ebből a vonatkozásból nézzük - gondolom, hogy az elv- társak áttekintése ebben a tekintetben nagyobb, éppen a szak­területet illetőleg - akkor úgy gondolom, hogy nem annyira har- mónikus a kép, mint ahogy a jelentésb"1 kiderül. A másik megjegyzésem viszont arra vonatkozik, hogy a VB-nek lehet egy olyan igénye, - javasolom is, nyilván más elvtársak is gondolnak rá - hogy ez egy kiinduló pont, hi­szen végeredményben egy olyan kérdés, amelyet állandóan nyomon kell követnünk egyrészt azért io, mert a főváros lakossága vál­tozik, száma növekedik, másrészt pedig azért, mert nem arányosan I növekedik, mert azok a bontások, építkezések, rekonstrukciók, amelyek néhány kerületben végbe mennek, nyilvánvalóan erősen módosítják azokat az alapszámokat, amelyeket az elvtársak szá­mításaikban figyelembe vettek. 9T » I __________________________________________________________________ i 9 ••. -te#

Next

/
Thumbnails
Contents