1970. július 8. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

192

í Az anyag többi részével egyetértünk, a bizott­sági ülésen tett javaslatainkat beledolgozták. Javasolom az anyag változatlan elfogadását. László József: A Művelődésügyi Miniszté­rium is résátvett ennek az anyagnak a kidolgozásában. Nem ezért, hanem azért, mert a legfontosabb elveket egységbe foglalja, és a végrehajtás számára átadja mintegy vezérfonalként, helyeseljük az előterjesztést, és a tisztelt végrehajtóbizottságnak elfoga­, « dását javasolom már csak azért is, mert tartalmában is, egész szellemében is a pedagógiai munka elsődlegességét növeli, és ez rendkivül fontos. Rámutat azonban arra is, hogy a pedagógiai munkát a jogszabályok erejével is elő kell segíteni. Úgy gondolom, hogy es as egész irá.nyelvkit±±iK- gyüjtemény alkalmas arra is, hogy megfelelően formálja a társa­dalmi tudatot. A végrehajtás vonatkozásában azonban nagyon kell ügyelni arra, .hogy as a hármas tagozódás, amely az anyag szerke­zetében található, a gyakorlatban tényleg ast a komplexitást eredményezze, amely a gyermekvédelemnek sajátja, tehát nőikülö- nüljenek el a feladatok gyermekvédelemre, gyámhatósági jogsza­bályokra, és munkaértekezleti tevékenységre. Ezeket tehát egy­ségbe kell foglalni. Úgy tudom, hogy ezeknek as irányelveknek a meg­valósítása a kerületi vb-k számára nera okoz különös gondot. As oktatási főosztály már jó előre megkezdte a kerületi szervek elő­készítését arra, hogy az ilyen egységbe foglalt jogszabályi ós sfí9 I 7 : k i- lo/a. ­I . I / |

Next

/
Thumbnails
Contents