1970. július 8. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
193
irányelvcsokrot meg kell valósitani. Megkezdődött a gyámhatósági dolgozók erre való felkészítése. Úgy tudom, hogy a következő évben a továbbképzésben is foglalkoznak majd ezzel a témával. A továbbiakban három témáról szerenék szólni. Az első az, hogy a 8. lapon a második szakaszban szereplő "súlyosan" szót hagyjuk ki, mert xzREKtHÉHk szerintünk nemcsak a súlyosan veszélyestetett gyermekekkel, ill. környezetükkel kell a rendőri szerveknek törődni, hanem a rendőri szervek erejével is meg kell akadályozni, hogy a súlyos veszélyeztetettség kifejlődjék. Itt szeretnék azonnal reagálni arra a témáira is, amelyet Sós elvtárs vetett fel*, az ifjúság elleni bűntettekkel Bsposolatban. ütt is pontosan es a szó jelent problémát, mert a súlyos veszélyeztetettség: egyes emberek megítélésének a kérdése. Úgy fordultunk ezért az igazságügyminissterhez, hogy a ; ifjúság elleni büntettek kritériumait a legközelebbi jogszabálymódositás alkalmával jobban irja körül és igy legyen járhatóbb as ut a gyakorlat számára. Itt is a gyakorlat száméira tesszük járhatóvá az ki utat, ha ez a/tétel kikerülj innen. r 0o i I í- lo/b. • I : fi i m í