1970. február 18. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

154

f I A határozat végrehajtásában érdekelt szákigazgatási szer­vek ellenőrzéseik során megállapították, hogy a vállala­ti rehabilitációs bizottságok munkájában a kezdeti prob­lémák után, 1969-ben jelentős javulás volt tapasztalha­tó. A vállalatok kevés kivétellel, saját vállalatukon be­lül helyezik el a rehabilitált dolgozóikat. Az üzemorvosok szemléletében is sikerült jelentős válto­zást elérni. Ennek érdekében kerületenként ismertették a rendeletét és a rehabilitációs munkával kapcsolatos feladatokat. Az üzemorvosok és psychológusok számára to­vábbképzést tartottak. Az Egészségügyi Főosztály véleménye szerint a rehabili­tációs munkát tovább javítaná, ha az üzemek.gazdasági vezetői részére is tartanának tanfolyamokat. A VB. 1968. december 4-i ülésén hozott 474/1968.sz. határozatában utasitotta a Városrendezési és Építészeti Főosztály vezetőjét, hogy a Római pártnál: Észak fele a főváros határán túl kívánatos szerves fejlesztési lehetőségét - Budapest általános terve reví­ziójának munkája keretében - vizsgálja meg és ennek megvalósítása érdekében tegye meg a szükséges javaslatokat. Határidő: 1969* december 31• Felelős : Heincz Mihály A Városrendezési és Építészeti Főosztály a Római part rendezési tervét a BVTV-nál megrendelte, .innal: elkészí­tésére azonban - VB. állásfoglalás alapján - csak a közművesítés problémájánál: megoldása után kerülhet sor. A VB. 1968. december 4-i ülésén hozott 487/1968.sz. határozatában utasitotta a Közlekedési Főigazgatóság vezetőjét, hogy a módosi- . tások végrehajtása érdekében tegye meg a szükséges intézkedéseket. /Kelet-nyugati metróvonal./ Határidő: ütemezés szerint, jelentéstételre 1969* december Felelős : dr.Nagy Rudolf I- 9 ­i _____________________________________________________________________________________________________________________________________________

Next

/
Thumbnails
Contents