1970. február 18. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

155

-1° - i ti ■ A Metró K#lct-nyugati szakaszánál: üzcmbehclyezésével kapcsolatos feladatokra ütemterv készült, a munkálatok ennol: megfelelően folynál:. A Főigazgatóság a közigaz­gatási bejárásokat mór lefolytatta, a vonatkozó hatá­rozatokat kiadta; a hátralévő - nagyrészt operativ feladatokat előkészítette, végrehajtásukra ez év első negyedévében kerül sor. A VB. 1969* január 22-i ülésén hozott 33/1969.sz. határozatában utasitotta a Közmű és Mélyépítési, valamint a Közlekedési Főigazga­tóságok vezetőit, hogy a pénzügyi terveknek megfelelően állítsák össze az 1969-70. évi jelzőberendezés létesítési programot, azt egyeztessék a Budapesti Rendőrfől:apitány§ ággal ós gondoskodjanak a program terv szerinti megvalósításáról» Határidő: folyamatos, jelentéstételre december 31. Felelősek: Giltner Andor és dr.Nagy Rudolf A VB. 34/1969.sz. határozatában utasitotta a Közmű és Mélyépítési, valamint a Közlekedési Főigazgatóságok vezetőit, hogy a Budapesti Rendőriőkapitányság bevonásával 0 tárgyban tett intézkedésekről és a negvalósitás .helyzetéről tájékoztassák a Végrehajtó Bizottságot. Határidő: 1969* december 31. Felelősek: Giltner Andor és dr.Nagy Rudolf "Az 1969. évi jelzőlámpa lótcsitési program teljesitéséróZ os az 1970. évi programról szóló tájékoztató jelentés "-t az ér­dekelt Főigazgatóságok - a Budapesti Rendőrfőkapitánysággal egyeztetve - elkészítették s.a f.évi január hó 14-i VB.vezetői értekezlet elé terjesztettél:. A VB. 1969* februér 5-i ülésén hozott 49/1969*sz. határozatában uta­sította a Munkaügyi Főosztály vezetőjét a csökkent munkaképességűek foglalkoztatási körének bővitósóre biztosított összeg rendeltetés­szerű felhasználásának ellenőrzésére. Határidő: folyamatos, jelentéstételre decemberül* FciclősT Szegedi Andor A Munkaügyi Főosztály a határozatna!: megfelelő ellenőrzést folytatott valamennyi érintett szervnél. Ennek során megálla­pította, hogy 1969. év végéig a biztosított összeg 21 %-át használták fel, az előirt létszám 50 %-ának.- összesen 765 fő­nek - felvétele mellett. A Főosztály - a munkátorv szerint ­*- 1

Next

/
Thumbnails
Contents