1970. január 7. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
292
nőben vissza fogja vonni, s ennek következtében mindkét ingatlan tulajdonjoga - az addig befizetett különbözeti összeg visszatérítése mellett - az eredeti tulajdonosra száll vissza, illetve amennyiben a Magyar Állam tulajdonába került beimet időközben már felhasználták, nevezett a kisajátítással kapcsolatos kártalanításra vonatkozó jogszabályok szerint fog kártalanításban részesülni. A határozat visszavonása esetén a telken létesített építményeket Szilágyi Sándor köteles kártalanítási igény nélkül elbontani és a bontásból kikerült anyagot a telekről elszállítani. Amennyiben a Magyar Állam az építményekre igényt tart, értéküket a kisajátítási kártcl«.nitási jogszabályok szerint fogja megtéríteni. | I n d o m o 1 á sí Az építeni szándékozó folyamodó oz ópibóui tilalommal terhelt telke helyett családi házzal beépíthető caerctelok adását kérte. Minthogy igazolást nyertek mindazok a körülmények, melyek együttes fennforgása esetén a 2/1962./IV.po./tel-FL.sz. rendelet 7*§./i/ bekezdése g cseretelek adását kötelezően elrendeli, a folyamodó kérelmének a Végre!*, jtébizottság helyt odott. Budapest, 1969. Jkfcóber 28. 11 L tt- c. /heincz Mihály/] I j J főosztályvezető Láttam és egyetértők: ■pu<i % tZ /IMrbos István/ a VB. elnökhelyettese Pénzügyi Főosztályi jj, W-L*ri_ Gy—xi/^ I t ————— ---——————— i ........ ' ..... I i- 3 -