1969. október 29. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

134

f i szem, hogy a fővárosi lakásépítéssel kapcsolatos ipari sza­nálás nemcsak k fővárosi téma, hanem sokkal szélesebb or­szágos ipartelepítési program része, úgyhogy akár egy kor­mánybiztos kijelölését is indokolttá tenné, olyan súlyos kihatásai vannak, A beérkezett adatok szerint vannak olyan üzemek, amelyek keretében 40-60, sőt 80 millió forint érté­kű uj ipari létesítménynek a fővárosbafvalé felépítését teszik szükségessé, de mind tik a magas forintösszeg, mind a kapacitás hiánya miatt, mind az ipartelepítési tervek miatt nagyon megfontolandó lenne, hogy nem tudunk-e megta­karításokat elérni. Azt hiszem, hogy az előterjesztósbej3 megjelölt 1970. imárcius Jl-i határidőt - amikor össze­foglaló jelentést tudunk adni - nem kellene megvárni azzal, hogy egy ilyen, az IpartelepitófKre vonatkozó revíziót ne kezdeményeznénk, ezt szeretném javasolni annál is inkább, „„, „ „.irm-r ,> "-itt—­....................... mert maga a kormányrendelet is négy-öt évben jelöli meg azt a határidőt, amely szükséges egy ilyen nagyobb létesítmény létrehozatalához. Nekünk sokkal szorosabb határidőink van­nak a konkrét lakásépítkezéseknél. A másik téma, amelyet szeretnék megemlíteni, a következői a 6. oldalon a 4. pont 2. bekezdésében arról Írunk, hogy milyen kormányszintű intézkedések szükségesek a tervezési, kivitelezési munkák, a kapacitás és a pénzügyi fedezet biztosítására. Meg szeretném említeni, hogy nemcsak kormány­szintű intézkedésekről kellene beszélni, hanem a fővárosnak saját területén is kellene intézkedéseket tennie, méghozzá nem 1970 márciusa után, hanem akár most is. Ez az ipariela- pités rendkívül komplex kérdés. Hogy osak egyet említsek, itt van a felhozott problémákon kivül a területkijelölés.- 53 -

Next

/
Thumbnails
Contents