1969. június 25. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
129
R ytötö | í I 8 A főváros esetében a hivatkozott rendelet maradéktalan végrehajv tása a főváros különleges helyzetét tekintve nehézségbe ütközik. A Fővárosi Tanácsnak számos olyan feladatot kell ellátnia a felújítási alap előirányzatából, amely az egész főváros érdekeit szolgálja, de ugyanakkor ezekre a feladatokra alap képzés nem történhetett, mivel azok érteke a főváros vagyonában nem szerepel /: műemlékek, dunai-partfalak, Halászbástya, stb. :/, Ennek következtében a főváros vonatkor te;ában a felújítási alap előirányzatok objektiv képzésének lehetősége nem áll fenn, miután az emlitett objektumok felújítására fordítandó költségekből a,fővárosi és a kerületi tanácsoknak egyaránt részt kell vállalniok. További nehézsége az objektiv alap képzésnek az a körülmény is, hogy a folyamatban lévő felújítási munkálatok a harmadik ötéves tervben foglalt célkitűzések szerint és a halaszthatatlanul felmerülő szükségletek figyelembevételével folynak, ami azt jelenti, hogy az adott időszakban egyes kerületeknél /; és ezen belül ágazatokban ;/ nagyobb felújitási szükségletet kell kielégíteni, mint amennyi az állóeszközök értéke után képezhető, mig más kerületeknél forditott helyzet áll elő. A Fővárosi Tanács ezen különleges helyzetét tekintve a pénzügyminiszter átmenetileg engedélyezte 1970-ig bezárólag, hogy a fővárosi szinten képzett felújitási <. lap előirányzatból a kerületek ós a központi szakigazgatási szervek terhére 10-12 %-ot a fenti feladatokra a főváros elvonhasson. Ennek a kérdésnek a rendezése a főváros vonatkozásában komoly problémát jelent és 1970, év után is csak abban az esetben oldható meg, _ h.r a főváros vagyona az emlitett objektumok értékével /: eszményi érték :/ felemelést nyerne és a felemelt vagyonérték után i3 képezhetne a főváros felújitási alapot. A fővárosnál ezidőszerint önálló felújítási alap képzésre jogosult gazdálkodó szerv kizárólag a Fővárosi, illetve a kerületi tanácsok. Az előzőekben ismertetett okok miatt ezideig nem volt lehetőség, de célszerű sem lett volna további decentralizálás olyan értelemben, hogy egyes költségvetési szervek részére az önálló felújítási alap képzés jogát; megadjuk,, _ i . te L fa---------j