1969. június 4. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

330

I ) I- 4 ­A vállalásra kerülő munkákat az egyes időlegesen jelentkező anyagok hiánya miatt szelektá/lni kellett* A fémcső állványozáshoz szükséges csővégtoldő hiánya miatt például mintegy 20.000 m2 homlokzat felújítása maradt el.' A visszautasított munkák között voltak olyan - tanácsi munkák is-f amelyeknek tervdokumentációja szerződéskötésre alkalmatlan volt, A jelenleg érvényben lévő jogszabályok keretein belül - néhány rendkívüli esettől eltekintve - egy-egy meghatározott objektum kiviteleztetése állam- igazgatási utón nem oldható meg. Ezen a helyzeten a Fővárosi Tanács területén alkalmazható speciális jogszabályalkotással, vagy politikai és gazdasági rá­hatással lehetne változtatni, 2./ Az épitőipari árrendszer alapvetően megváltozott, de ez nem érte teljesen felkészületlenül a tanácsi építőipart, mivel szakemberei az uj árrendszer ölöméinek kialakításában közreműködtek. Ennek következtében vállalataink az uj árrendszer sajátosságait még 1967/ végén megismerhették. Ennok ellenére az 1968. évi kezdés még sem volt zavartalan. Az építtetők pénzügyi keretei­ket kb, 110,0 %-os indexszel irányozták elő, és ilyen mértékű árnövekménnyel is számoltak. A későbbi időpontban kiadott kivitelezői árindexek azonban ennél lényegesen magasabbak voltak. Az eltérő mértékű indexek alkalmazása következtében, - amely a központi irá­nyitás késéséből adódott - a beruházók és a kivitelezők között több esetben terméketlen vita alakult ki. Egyes építtetők igyekeztek rászorítani a kivi­telező vállalatokat a költségvetéseknek, illetve számláknak a beruházási árindexszel valé előirányzására. Építőipari vállalataink az ly68, óvi kapacitásuk zömét móg lyb7-ben leszerződték," így a folyamatban lévő épít­mények költségvetéseit rendeletileg meghatározott nagyságú indexekkel áraz­ták át, amely körülmény az osetek többségében tartósan meghatározta az építőipari vállalatok 1968, óvi árszintjét, A 474 db átárazott költségvetés átlagosan 117,5 %-os árindexet eredményezett, l /Az összes munkán belül a lakóházfelujitási munkák átlagos indexe 120,8 %.' A közölt index fővállalkozói szintű, tehát nem az 1968-ban ténylegesen el­végzett, hanem a költségvetésben szereplő munkák összes értékére vonatkozik," Ettől mérsékeltebb a saját termelési érték kiszámításánál alkalmazott index,' amely 112,7 %*/ L: _í ' fé iát >ÜHI * ****** Sft

Next

/
Thumbnails
Contents