1969. február 19. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
140
-12bevezetésével összefüggésben megnézni nz egyetemi képzéstől egészen a középiskoláig, tehát visszafélé az úton azt, hogy kik és hogyan, és miről oktassanak. Én ebben egy bizonyos veszélyt látok, ha megint csak általános frázisokat mondogatnak el a honvédelmi ismeretek éráján, mert ezzel a gyerekeknél nem a honszoretetet, hanem az attól való elidegenedést fogják elérni. Nekem külön gondot okoz ez a téma, mert ha meggondoljuk, a pedagógusok 80 százaléka nő, és egyáltalán - legalábbis én - nem egy nő feladatának tartom azt, hogy honvédelmi slapismere- teket oktasson a középiskolában. Egyszerűen el sem tudom képzelni azt, hogy egy nő felálljon és a fegyverekről, n géppuskákról, meg mieg/' ásr 'l bősz'Tjén. Ho általában ' hazaszeretetről kell beszélni történelmi és politikai példákkal, azt ol tudom képzelni. De amikor már konkrét katonai ismeretekről, fegyverhasználatról, fegyver-ismeretről van szó, azt bizony már nem tartom tipikuson női feladatnak. Meg kellene oldani ezt a kérdést is, hogy ha már ez tantárgy is a középiskolákban, akkor akár egy szaktárgya lehessen a pedagógusoknak, amire - megfelelő feltételek mellett - felkészülnek és megfelelő biztosítékot kapnak arra, hogy mag .q szakmai színvonalon tudjanak az üggyel foglalkozni. Harmadik megjegyzésein ugyancsak ehhez kapcsolódik. \ Az anyagban a 4. oldalon van egy utalás arra, hogy a katonai szolgálatra bevonul óknál még sokszor közöny tapasztalható a katonai szolgálat teljesítésével kapcsolatban. /ffíO L-------------------------------------------------------------------------------------1 • * ******** ! i
