1968. december 4. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

205

: t f í- 9 ­lata, az importból származó gépek beruházásának elhatározására ha­tó tényezők, a fejlesztési alapok felhasználása és ellenőrzése. Hogy ezekből a FNEB mit kap kijelölésként, azt még nem tudjuk. Sze­retném elmondani, hogy még összefogunk Budapesten öt anyagot, ame­lyet a kerületek vizsgálnak, de nem FNEB-anyagként kerülnek majd ki. Tájékoztatás céljából megküldjük az elvtársaknak, ha szükséges. Anyagunkban szerepel a tanácsokkal kapcsolatos beszá­moló a 9./ pontban, amely nem szerepel a munkatervben. Nem tudom, hogy úgy értsem-e ezt, hogy az elvtársak nem kivánják, vagy pedig hogy a vizsgálat lefolytatását és az anyag előterjesztését kivánják ugyan, de nem kivánják tárgyalni. Sarlós elvtárstól megkérdeztem, hogy letudtuk-e ezt azzal, hogy tartottunk egy közös értekezletet. Azt felelte, hogy hozzuk az anyagot. F a j k o s Aladárné: Úgy tudom, hogy Bennó elvtárs megbeszélte Mulató elvtársék apparátusával. Az volt a kivánságunk, hogy lehet vizsgálni együttesen, de nincs különösebb célja, hogy a VB elé hozzuk, mert amikor jó másfél éve közös megbeszélésen szere­pelt a kerületi elnöki értekezleten, ott sem jöttek ki különleges problémák. Ezért javasoltuk, hogy ne hozzák a VB elé. De ezzel együtt lehet beszélgetni róla. Mulató János: Nem kérjük mi idehozni, csak mivel van a VB-nek és a Tanácsnak egy ilyen értelmű határozata, azért kér­deztem Sarlós elvtársat, hogy hozzuk-e vagy ne. Mi nem forszírozzuk. Sarlós elvtárs azt közölte velem, hogy hozzuk ide, jó lesz áttekin­teni, hogyan alakult a fejlődés egy év alatt. Hantos János: Tegyük függővé attól, hogy milyen problémákat tár majd fel az anyag. Ha olyan jelentős megállapitások lesznek a közös anyagban, hogy a VB informálása kivánatos, akkor még mindig be lehet hozni. Bennó Nándor: Tanácsi határozat erre nincsen. Ami­kor elnöki-osztályvezetői értekezlet volt, a kerületi NEB-elnökök meghívásával, akkor készített a FNEB egy tájékoztatót a NEB-ek és a kerületi tanácsok kapcsolatáról. Érdemi megbeszélés nem volt. Akkor mondotta Sarlós elvtárs, hogy majd visszatérünk rá egy év múlva. De ' -/r/S i . i L _ ________________— I

Next

/
Thumbnails
Contents