1968. december 4. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

119

i Majd. ezt követően és éppen ebből kiindulva mindenekelőtt rögzíteni kell az egész terület f-ltórását és kapcsolatai'; biztositó hálóz.’: trendszerűt. Végül - a re naolt o'cossztrü terülctfelhasználási tagolással párhuzamosan - meg kell jelölni ©a főközpont és nehány alközpont legmegfelelőbb helyet, valamint egyértelműen meg kell fogalmazni ezek tar­talmát és építészeti megformálásuk módját. Az üdülőpart hármas ren­deltetése. A látogatók létszáma. Az előzők sorrendjében legelsőében is a Római-part előirány­zott látogatottságának, ill. várit tó telit ottsegéuck érté­kelését mell elvégeznünk. Ehhez kiinduló alapként le kell rögzíteni, hogy az üdülőterület a jövőben hármas profilú lesz. Ezeket az evezős elüt, továbbá a str xndolás, Vegul a kötetlen, szabadtéri szór; kozó üdülés határozzák meg. a/ Evezés. Az első csoport terület- és férőhely-, valamint kiszolgá­ló igényét - az eredeti terv számításainak Megfelelően - változatlanul lo.ooo csónak biztonságos üzemeltetésének a lehetősége és követelménye határozza meg, minek alap­ján irányozza elő témát a terv a jövőbeni csónak-sün állomány teljes befogadóképességét és nagysági.ndi ka­tegóriáit, valamint területi elosztásukat annak figye­lembevételével, hogy az utóbbi években épült g©.rázsrl. adottságnak tekintendők, a már most vagy nem túlságosan rávoli jövőben bontandók helyett viszont kizárólag úszó vizi csónakházak létesíthetők mcjd. A kalkulált csónak- szám természetesen egyben az evezős-üdülő sz ©.melyek i AA i ------ -1 űAjMflfll^ 0 ö732ü/Rnó.- 5 -

Next

/
Thumbnails
Contents