1968. december 4. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

120

„,.#00 * m0 é 1 ~ i 07329/iüió.- 6 - . számát is meghatározza, amely tapasztalati adatok, alap­ján kereken 30.ooo főben irányozható elő. 0/ btrandolás, A strandolási igény, mely Budapesten városszerte egyre nagyobb arányúvá válik, a Római-parton sajnos nma volt kellően kielógithető. Ennek magyarázata egyrészt abban rejlik, hogy a KÖJÁL a Dunában való szabad fürdést, a viz nagyfokú szennyezettsége miatt me engedélyezi, más­részt, hogy a part mentén úszók us fürdőzők, valamint az ugyanitt háttal felfelé evezők kölcsönösen zavarják,egy­mást, sőt az utóbbiak az előbbiek testi épséget is ve- — szelyeztetik. fgy a múltban e hosszú folyószakaszon is valójában csak a parton ós ott is csupán két számottevő strandiétesitmeny alakult ki. Az egyik a "Római-fürdő", a másik "Pünkösd-fürdő". Nyilvánvaló tehát, nogy a jövő­ben elsősorban éppen az ilyen jellegű szabadfürdés le- hetőségét kell lényegesen növelni. A tervezésnek tehát mindenekelőtt az ez irányú megoldás viznyerési módoza­tait kell feltárnia, majd az igy szerzete ismeretek bir­tokában elsősorban a strandfürdő kialakítására leg­alkalmasabb és megfelelő nagyságú területeket kell ará­t nyos elosztásban konkréten megjelölnie. A lehetőségek, adottságok és igények felmerése, valamint komplex értékelése alapján a Római-part fejlesztési programja három nagyszabású strandlétositmóny kialakítá­sának, illetőleg a meglevők jelentős terület - valamiül kapacitás - bővítésének a realitását állapította meg. Ezek - a két meglévővel együtt - az 5 km-es hosszan el­nyúló területen arányosan elosztva egyidejűleg összesen Hfto " ■ * ho » t 1 WE\ I

Next

/
Thumbnails
Contents