1968. szeptember 11. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
61
, » „»» A® I 4 7 munkájának fejlődésére is. Eldönthetetlen volt hosszú ideig az a kérdés is, hogy csak a jogszabályban meghatározott betegség /fertőző, illetőleg fertőzésre gyanús betegség/ esetén van-c jog különszobára, vagy egyéb olyan súlyos betegség esetében is, amikor a beteg gyógyulása és a család, illetve az együttlakó személyek nyugalma érdekében a beteg elkülönített elhelyezésére van szükség. A birósági jogalkalmazás kimondotta, hogy lehetnek o- lyan esetek, amikor más betegség is indokolja a külön- szobában való elhelyezést. Az államigazgatási hatóságok a több Ítéletben kifejezésre jutott Ítélkezési gyakorlatot nem követik, a különszobára való jogosultságot osak a törvényben emlitett fertőző, illetőleg fertőzésre gyanús betegség, és ezen kivül az ideg- és elmebetegség esetére ismerik cl. Az államigazgatási gyakorlat visszahatásaként jelentkezik, hogy egy ügyben a biróság sem találta a különszobára való jogosultságot megállapíthatónak mozgásszervi zavarokban szenvedő személy részére azért, mert különszoba csak a törvényben emlitett fertőző betegség esetében jár. Nem volt egységes az ítélkezési gyakorlat abban sem, hogy a szobaválasztási jog a társbérlőt megilleti-©, Hosszú ideig vitás volt mind az államigazgatási hatóságoknál, mind a bíróságoknál az a kérdés is, hogy melyik államigazgatási határozat valósit meg igény- bevételt. Ennek szabatos meghatározása viszont azért fontos, mert az állampolgárnak figyelmeztetést kell kapnia a bírósági ut lehetőségéről. Mind a várományi jogok kérdésében, mind a lakásigénybevételek egyéb kérdéseiben a problémák helyes megoldása utján az egységes gyakorlat kialakitása, a szemlélet összehangolása hosszú évek munkája volt, így például az ítélkezési gyakorlat is lépésről-lépésre ismerte el azt az álláspontot, hogy lakásigénybevétcl- nek minősülhet és igy biróság előtt támadható meg a lakásügyi hatóságnak minden olyan határozata, intézkedése is, amellyel a lakásügyi hatóság a lakást /lakrészt/ nem annak utalta ki, akinek a jogszabály értelmében ki kell utalni. Ezt a gyakorlatot az államigazgatási hatóságok magukévá tették, amiben hatékonyan közreműködtek a biróság előtt képviseletet ellátó államigazgatási jogászok. A jogszabályok helyes értelmét kifejtő, iránymutató állásfoglalások osak bizonyos idő elteltével váltak általánosan követetté. Egy ideig még akadtak jogértelmezési tételek figyelmen kivül hagyásával hozott igazgatási határozatok. Például a biróság az c^ik Ítéletében 1962-ben muta/tott rá arra, hogy igénybevételt jelent és igy keresettel támadható meg as az államigazgatási határozat, amely a lakásba szívességből l ----------- 1 *
