1968. szeptember 11. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
295
I _____ > tói I- 52 gyón nagy árat kell fizetni. Ajánlom, hogy a határozat-tervezetbe, amelyben azt javasolják, hogy vegye tudomásul a VB, hogy az 1964 februári határozatról, stb. vegyük bele azt is, hogy "egyben megállapítja a VB, hogy a kezdeti fejlőlés után / 65-re gondolok, araikor előre haladtunk és majdnem elértük az 5o százalékot/ a kapacitás felhasználásában visszaesés mutatkozik*" Állapítsuk meg, hogy intézkedésekre van szükség. Ne azt mondja ki tehát a határozat, hogy tudomásul vesszük, hanem állapítsuk meg, hogy 65-től kezdve visszaesés mutatkozik. B a 11a János: Szakszervezeti bizottságunk egyetért a jelentéssel. Úgy érezzük, hogy a jelentésben rögzitett problémák helytállók és nagyjából kielégítő választ adnak a Központi Bizottság határozatával kapcsolatban. Szerintünk azonban foglalkoz; ni kellene egy-két olyan problémával is, amelynek megoldása segítené a Tanács felújítási munkáit. Az egyik, amit a Központi Bizottság határozata előir, és teljesítését a gazdasági vezetés és a mozgalmi szervek kötelességévé tesz, a nevelés javitása, fokozása. Ezt igen fontosnak tartom, mert sok problémával függ össze. Munkaerőfluktuáció van, kapacitásbeli problémák jelentkeznek, tehát fokozottabb erő- veszitéseket kell tenni. Összefügg a nevelés kérdése a munkahelyi művezetéssel is. Nem kieglégitő a munkafegyelem, sem a munkaidő kihasználásában, sem a minőségi munka javításában. Több millióba kerül az utánjavítás. Hamar tönkremennek újonnan javított épületeink. További erőfeszítéseket kell tenni ezen a téren. Ez vdna tehát az egyik, amire az Épitési Igazgatóságnak mozgósítani kell az* erőket. A másik a vállalatokra való ráhatás. A KB határé [ rozata foglalkozik az ösztönző bérezés kialakításával. Az uj gazdasági mechanizmusban ezek az eszközök a gazdasági vezetés rendelkezésére állanak, bár korlátozottan. Úgy érezzük, hogy az anyagi ösztönzők megfelelő kialakítása a szakszervezet és a gazdasági vezetők oldaláról rengeteg lehetőséget jelent. Felvetném a FőválL 1 * #«*-»** '.«M90