1967. augusztus 30. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

94

I fc- 18 ­Az elképzeléseknek megfelelően a jármüvek nen érkeztek be, ami egy-részt a kényszerű selejtezések következté­ben a kocsipark átlagos állományának 19 %-os csökkenté­sét, másrészt az állomány állagának nagymérvű romlását eredményezte. Következésképpen szükségessé vált korábbi rendelkezések felülvizsgálata és.terven kivül jelentős mértékű nagyjavítás végrehajtása. Ezért a vállalatot . 1966-ban 5»413/MFt Veszteség.érte, amit a Fővárosi Tan. VB. Közlekedési Igazgatósága, mint saját intézkedéséből eredőt tudonásulvett ós a vállalatnak.jóváírt. A továb­biakban indokoltnak mutatkozott még 4.312/mFt eredményja­vitó ós 632/mFt eredményrontó tétel korrekciója. A veszteségtérítések alapján a 2.229/mFt-ot mutató vál­lalati veszteség 3»184/nFt nyereségre változott ós az alkalnazott korrekció hatására a korrigált vállalati e- redményt 6.864/mFt-ban állapítottál: meg. Az alapjövedelnezősóg szorint a vállalatnak 4,355/mFt eredményt kellett elérnie és igy 2.5o9/mFt többlet ered­mény került kimutatásra. Végeredményben a vállalat által kapott veszteség térí­tés indokolt volt, de különösebben az előállt vesztesé­gért a felügyeleti szerv sem hibáztatható, mert a tervé­ben előirányzott új gépkocsik nem érkeztek meg. I A korrekciók.elfogadása ellen azért sem emelünk kifogást, I mert az 1966. óv sok olyan zavaró tényezőt tartalmazott, amely kiz öleként ette a vállalatot megszokott ritmusából, ós a felnorülő nehézségek jó-részét előre nem láthatta. 4./ Egyéb észrevételek a vállalati gazdálkodást illetően. j a./ Felújítások ós a gazdaságos üzemeltetés határa. Megállapítható volt, hogy jól szervezett karbantar­tás mellett is a felújítás 5o-6o.ooo lcn-rel, - a taxi- I forgalmat figyelembe véve egy évvel növeli - a gazda­ságos üzemeltetés mellett az élettartamot. L 3—Li. Pm—- • - - -*• | 4 - • BP

Next

/
Thumbnails
Contents