1967. július 5. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

37

i- 6 ­A Fővárosi Tanács VB.Lakásügyi osztályának vezetője ás kát cso­portvezetője minden pénteken délután személyesen fogadja az ügy­feleket; a Városrondezási ás Építészeti osztály vezetője vagy helyettoso szerdán tart ügyfélfogadást. A többi osztályvezető az ugyfeleköt esetonkánt és szükságszorüen fogadja, ügyfélfogadá­suk rendszeresen megszervezve nincsen. Szükséges o területen n hivatkozott VB,elnöki intézkedés maradéktalan végroh-jtása, A kerületi szakigazgatási szervek vezetői általában az ügyfelek rendelkezésére állnak, néhány osztályvezető azonban csak egy-egy megjelölt félfogadási napon fogadja az ügyfeleket, A II,korületi lakásügyi osztály vozotőjo szerdán, a X.ker.Tanácű Lakásügyi osztály vozotőjo ugyancsak szerdán fogad egész nap. Ez utóbbi - a három műszakos uzonekro tekintettel - ez év január ás február hónapjában kísérletképpen délután 7 óráig fogadott, azonban ezt meg kellott szüntetnie, mert az ügyfelek ez időpontra ütemezték kérelmeik szóbeli előadását, úgy hogy a félfogadás csto 8 óráig sem volt befojezhető, A kerületi igazgatási osztályok vezetői az Ügyfélfogadási napokon rendszeresen az ügyfelek rendelkezésére állnak. A többi osztály- vezető a félfogadási időszakokban - vagy személyesen, vagy ho- lyottoso - általában az ügyfelek rendelkezésére áll, 4,/ Az apparátus félfogadási tevékenysége. Mogállnpitásaink szerint a fslfog-dás hangneme a szakigazgatási szerveknél általában kielégítő, a megkérdezett ügyfelek hasonló tájékoztatást adtak, A felfogadó ügyintézőket udvarias magát rtác, megfelelő hangnem ás segitőkészság jellemzi általában. Az appa­rátus ogy részo azonban nen tudott szakítani azzal a felfogással, amely a félfogadás intézményében non a lakosság megfelelő ki­szolgálását, a tönegkapcsolatok javításának egyik eszközét látja, ! hanem fölösleges időtöltésnek, végrehajtandó parancsnak tekinti, amely egyúttal sok időt vesz ol az érdemi ügyintézéstől. Tapasz­talható volt nz is, hogy az ügyintézők az ügyfelekkel nőm az azok számára érthető, egyszerű kifojezésekot használják, hanem az I "M I d I

Next

/
Thumbnails
Contents