1967. március 15. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

22

i 4 - 6 ­kielégítő, például még az uj József Attila telepen létesített KÖZÉRT-árudákban sincs megfelelő hely a kenyér szabványos tárolá­sára. Egyes üzemek által előállított finom fehér kenyerek szoká­sosnál sötétebb szino vizsgálataink szerint nem ered nagyobb hamu­tartalomból, eddigi vizsgálati eredményeink arra mutatnak, hogy ezt a bólzet nedvességtartalma okozza. Erre vonatkozó vizsgálatain­kat tovább folytatjuk. A péksütemény minták kifogásolási százalé­ka elmúlt évhez képest csökkent, több mint 30 rel. %-kal, a minta­szán több, mint kot ós félszeresébe való cmelkodóso mellett, de raég mindig igen sok a kifogásolás. A kifogásolt összos péksütemény minta mintegy 80 %-át zsirhiány, 10 %-át sulyhiány miatt kellett kifogásolni. A fennmaradó 10 %, a meg nem fölélő érzékszervi tulaj­donságú, a szállitás közben moghibásodott és az idegen anyagtartal- mu pókeüt mény minták közölt oszlott meg. A zsirhiányos termékek egy része finom fonott kalács volt. A több esetbon végzett üzemi kalács-próbasütés alapján megállapítottuk, hogy az előirt tojásnsny- nyiség a kétszeri kenéshoz nen elegendő, továbbá a gépok nen bizto­sítják a szükséges keverést. Ezért a zsírtartalom ogy gyártási té­telen belül is 9,3 - 10,2 % között ingadozik. A zsirhiányok egyik legjelentősebb forrása nz, hogy - a Fővárosi Kenyérgyár kivételével ogy tizemben sincs mód a felhasználásra kerülő liszt-suly mérésére ős igy a térfogat szorint becsült liszt hol több, hol kevesobbf a járulékos anyag mennyisége viszont az elméletileg számított liszt- sulyhoz igazodik. A szánokban mutatkozó javulás ellenére péksüte­mények között csak néhány volt 100-as érzékszervi pontszámú minta. A sulyhiány oka a nyortószta kisebb "feladási" súlya, A meg nem felelő, érzékszervi tulajdonság^ - a stréblis tojással készült, va­lamint a kis térfogatú, keletien árutól eltekintve - főleg a kímé­letlen sz ;llitáskor bekövetkező minőségromlás. Előző évhez viszonyítva a szóraztéazta-ni.nták kifogásolása 25,5 %-ról 6,7 %-ra csökkent. Nagyban hozzájárult o csökkenéshez az is, hogy a Békéscsabai Konzerv­gyár, által előállított márkázott tészta igen jó minőségű, kifogást csak a nagykocka ellen emoltün' . Az őstermelők által forgalombahó- zo t száraztészta minták megfeleltek a szabvány követelményeinek. A gyári előállítású és statisztikusan vett szárazta zta minták to­jástartalma megfelelt. Az aprószeuü áru törmeléktortalma és főzési tulajdonság i is általában megfeleltek, egy-egy rövidnotélt, illet­ve nagykocka tészta törmeléktartalma, illetőleg főzési tulajdonsá­gai nem elégítették ki a követelményeket. Édesipari termékek mintáinak száma 1966-ban .......................................... 3 377 db Ebből az értékelhető minták száma. ........................................... 3 097 db Összes kifogásolás 12,5 % A viz' gált minták száma 1965* évben ......................................... 3 115 db ^ Ebből az értékelhető minták száma... ................................. 2 817 db 'j / Összos kifogásolás. 11,7 % L Cukrászati puhaáru-féleségek kifogó,olási százaléka 9,7 %-ról 11,9 %-ra nőtt, ez főleg a tavaszi és nyári időszakban forgalonbnho- zott romlott járulékos anyagfelhasználásból adódott, vagy piszkos Pl éhen kisütött kellemetlen égett olaj, ill,fém s nellekizü torta­L —-J 4 •. • • • - 0*880© í MMKKth

Next

/
Thumbnails
Contents