1966. július 6. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
59
: fe i- 8 Hantos János: Pór Bertalan a magyar szocialista képzőművészetnek olyan kiemelkedő alakja volt és marad, hogy egyáltalán nem lehet vitás, hogy azonnal utcát lehet és kell is róíe alnevezni, úgyszintén Székely Mihályról is. Elnök: ügy hogy el lehet fogadni a javaslatot. Különben a vita azon van, hogy a javaslattevők meg is jelölik, hogy melyik utcát jelölik ki és közlik, hogy a Versenyutóét nevezzük el Székely Mihályról, vagy az V.kerületben, ahol piac van, a mostani Hold-utcát nevezzük erről vagy arról. Az is biztos, hogy azért kell vigyázni, mert szerintem nagyon sok olyan utcaelnevezés van Budapesten, aminek meggyőződésem szerint nem kellene lenni. Lehet, hogy el fognak átkozni, de én megmondom őszintén és félreérthetetlenül - hirtelen most nem találok jobb példát - de én a Rosenberg házaspárról nem neveznék el utcát. Ugyanígy az is meggyőződésem, hogy Beloiannisz- ról sem kell utcát elnevezni. Azután az Október 6.-a utca nem utca. És sorolhatnám tovább, mert van még jónéhány ilyen. Nyilván a határozat azért történt, hogy - nem tudom másként kifejezni magam - visszafogjuk önmagunk kezét, amikor valakiről elnevezünk valamit. Hát a Rosenberg házaspárról is elneveztünk utcát, de ugyanakkor - megint nem tudok jobb példát - Rajk Lászlóról még nincs utca. Nem tudom, hogy miért van ez? Faj kos Aladárné: Pedig ennek nagyon egyszerű magyarázata vaui: ebben senki nem foglal állást. Sós György: Miért ne foglalnánk?! Elnök: Ez politikailag zürÖ3 dolog, hogy elnevezünk utcát a Rosenberg házaspárról és eiz ember ha történetesen arra mfegy, eszébe jíut, hogy ezeket törvénytelenül végezték ki és ilyenkor egy törvényszerű aszociáció folytán, más is eszébe juthat. Sós György: Szerintem a határidők elfogadása felesleges. Hozza ide az Utcaelnevezési Bizottság és ha felmerül ebben a vonatkozásban valamilyen probléma, akkor .majd eldöntjük: elutasítjuk, vagy nem utasítjuk el. Attól függ. ( Most pedig arra kérnék választ, hogy Kálmán Imre miért nem aktuális? F a j k o s Aladárné: Itt tulajdonképen a szövegezés rossz. Nem hogy jelenleg nem aktuális, hanem egyáltalán nem tartjuk alkalmasnak. Nem tudunk mellette mást felhozni, mint azt,hogy V) i I; ■ „MSB 4