1966. március 30. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
269
I- 2o Van valakinek észrevétele az előterjesztett határozati javaslatokkal kapcsolattan? /Nincs./ Nekem az az észrevételem, hogy csupa folyamatos határidő szerepel itt. Meg kellene próbálni a folyamatos határidőket más fogalmazásban megadni, mert ez azt jelenti, hogy az itt felsorolt szakigazgatási szerveknek minden évben kellene valamilyen jelentést adniok. A határidőket teliát másképpen kell megfogalmazni. Egyébként is van már korábbi időből állásfoglalásunk arra vonatkozóan, hogy a folyamatos határidőket u lehetőség szerint mellőzni kell. Következik a B./ pont: Tanácsi rendelettervezet a főváros cimerhuaználatának rendjéről. Az előadó Kerek elvtárs. Van kiegészítés? Kerek Gábor: A jogi állandóbizottság utólag is tett észrevételt, még pedig azt, - többek között - hogy a 4. §• /A/ bekezdéséből az "előzetes" szót toröljük. . I í fr * *«-?*, #atp