1966. március 30. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
268
Iáiban folyó nevelési munka tapasztalatairól. Több felszólaló azóvátette, hogy célszerű és szükséges volna a pedagógusok ideológiai továbbképzésének témájával külön is fogMkozni, és a Végrehajtóbizottság figyelmébe ajánlották e téma vizsgálatát, valamint a vizsgálat tapasztalatai alapján szükséges intézkedések megtételét. Ez az előterjesztésünk ennek a korábbi elhatározásunknak, ill. a tanácsülésen elhangzott megjegyzéseknek az eredményeként kerfilt a Végrehajtóbizottság eló, - valójában azzal a céllal, hogy egyrészt áttekintést adjon az ideológiai továbbképzés méreteiről, tartalmáról, problémáiról, másrészt megjelölje azokat az alapvető célkitűzéseket, amelyeket a továbbiakban pedagógusok ideológiai továbbképzésében alkalmazni kívánunk. Az anyaggal egyetértek óo elfogadásra ajánlom. Készéi Károly: Többizben foglalkoztunk inár - a Végrehajtóbizottságbaíi ós másutt is - a fiatalok ős a pedagógusok problémáival. Azt hiszem, hogy a figyelmet kissé jobban rá kellene irányítani a nacionalista jellegű, szovjetellenea-jellegü dolgokra, amiket tapasztalunk, - tár az is igaz, hogy a szocialista hazafiasságra nevelés nyilván nem hagyja figyelmen kivül ezeket a jelenségeket - miután az utóbbi időben fiataloknál is tapasztalunk bizonyos problémákat, másrészt a fiatalok mögött látunk a pedagógusok szemléletében is problémákat, az apolitikuo állásponttól kezdve egészen a szélső álláspontig, ügy hiszem, hogy a továbbképzésben nem ártana mindezekre figyelmet forditani. Elnök : Van még valakinek észrevétele?/!.' i n cs./ Perlai elv társ, kívánsz válaszolni^ /Nem . / Ha nem, akkor javasolom, hogy a jelentést és a határozati javaslatot fogadjuk el, annak a kiegészítésnek a figyelembevételével, amelyet Ke3zei elv- > társ tett. Következik a napirend 4./ pontja: Az április 15-i tanácsülés előtörjesztései. A./ pont: A BM. Budapesti Tűzrendészet! Parancsnoksága tanácsülési_határozati javaslatai. I 5 11 I i- 19 -