1965. április 14. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

89

m LSÚLíi m I rendezettek, i>óthitel irínt kérelmünk Kórnl/vos elvtáranál van, gz ezzel kapcsolatos lépéseket bizonyos értelemben be­folyásolhatják a Művelődésügyi Minisztérium intézkedései, éppen ezért ozUkzógűonaic tartottuk, hogy az elnök elvtárs le­vélben forduljon a művelődésügyi miniszterhez azzal a kérés­sel, hogy egyrészt a program, toliát a miivé szó ti mllsor megva­lósulásához Ailwive az épités illetvea a működtetés költsé­geinek fedezetéül o művelődésügyi minisztérium io intézkedést to^/on a megközelítően négy millió forintnyi állami támogatás biztosítására. A műsorban van ogy-két bizonytalan tétel még althoz képest, amit a Végrehajtébizottoág ismer. Biztosítva van az Operottaninház, biztosítva van a lyolotrata olőadás, bizto iltva van a ICI3Z központi müvészegytlttosévol való küzöo műsorunk, amelynek keretében a VIT nucort kivémják bemutatni - illetve ez mog nincs biztosítva, de úgy néz ki, megvaló­sítható, ho&. a Margité igeti özinpadon bemutassuk az Algé­riába kés:.Ülő magyar f atal művészek bemutatóját le. Bizo­nyos problémáink vannak a í.eot Üde Jtory egy előadáséival, rnerb bír lo van kötve négy előnaás, legfrissebb értesüléseink szerint a mini3ztériura illetékos osztálya mind a négyet őzegedre kívánja adni, annak ellenére, hogy korábbon kötolezó Ígéretet tettok egy budaposti olőadás megrendezésére. Remél­hetőleg ez a probléma megoldódik. Ugyanilyen problémánk van még az üli ami Operahíz balettkarának két előadáséival kaposo- latban. Lehetségesnek látásik a péosi balett borautatáaa. Tárgyalások uzUk3Ógeook az Alexandria együttes legalább egyszeri budapesti fellépésének biztosítására és fisz! OJsztrnh hangversenye is még bizonytalan, miután mag ín jelleggel kivéir üdülni Magyarországon, a nemzetközi koncertíroda közbenJá— rácával itt is egy hivatalos moghivás kell. > A személyi vonatkozások tekintetében végeredménybon meg­találtuk azokat az embereket, okik a szinpad művészeti programját, gazdasági éo raüosalci problémáit formailag a Madíoh Színházhoz csatoltan kezelni fogják. Körülbelül ezt tudnám a tett intézkedésein: 1 a Végrehajtó— bizottságnak elmondani.- 9 ­i i

Next

/
Thumbnails
Contents