1964. augusztus 19. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

262

I Kissé azért elgondolkoztathatja az elvtársaKat Dávid elvtárs hozzászólása is. Javasolom, hogy a Tisztelt Végrehajtóbizottaág fogad­ja el az előterjesztést. Elfogadja a Végrehajtóbizottság? /Igen./ Köszönöm a külön meghívott elvtársak megjelenését. /A külön meg­hívott hk eltávoznak./­Következik a napirend 4./ pontja: A főv-úros 1965. óyj ut-, mélyépítési és vá^ányfelujitásl terve, a főváros úthálóza­tának felu.iitásj és karbantartási helyzete, /LO óra 25 perc./ Az előadó: Nagy Rudolf elvtárs. Van kiegészítés? Nagy Rudolf: Tisztelettel jelentem a Végre­hajtóbizottságnak, hogy az anyag összeállítása után értesítést kaptunk a Tervosztálytól arra vonatkozóan, hogy az anyagban sze­replő 215 millió forint helyett csak 210 millió forint áll a rendelkezésünkre. Ennek következtében az 1./ számú melléklet J9- tétele alatt szereplő Nagytétény, Kolozsvár utcai munkát, vala­mint a 21-es tétel alatt szereplő I. kerület Szabó Ilonka utcai munkát ki kellett huznunk. Jelentem továbbá, hogy olyan igény érkezett hozzánk, hogy a Bosnyák téri piac útépítési munkálatait programba kell venni. Ezért a X. kerület Népligeti Kiskör korszerűsítési mun­kái helyett, azonos összeggel a Bosnyák téri piac útépítési műn­kéit kérjük engedélyezni, illetve a programba felvenni. Végezetül jelentem még a Végrehajtóbizottságnak, hogy - ugyancsak a Tervosztállyal történt előzetes megbeszélés dapján - további 20 millió forint felújítási igényt jelentünk be, ami egyrészt a fennálló hiányok pótlás ra szolgáin", más­részt a lakótelepek alap-közutainak építési költségeit fedezné, ’ 1 . ► í Qí- í / U ti I ró- 58 - 60 -

Next

/
Thumbnails
Contents