1964. március 17. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

90

í- 6 ­K e 1 e n e n Lajos: Egyetértek Sós elvtárs javaslatával, noha ott, ahol az állami majoritás megvan, az ese­tek jelentős részében már történt ilyen kezdeményezés. Azt hi­szem, hogy politikai szempontból sem lehetne ezt most általános­sá tenni, mert jelenleg esek az emberek a tulajdonosai ezeknek a lakásoknak, és ők a lakásukkal valahogyan rendelkezni akarnak, Valóban, sokezer ilyen lakásról van sző. Általában nem szeretjük a vegyes tulajdont, és ahol majoritásban vagyunk, ott lehető­leg meg szoktuk kaparintani, ahol pedig minoritásban vagyunk, ott igyekszünk túladni ezeken a lakásokon. Azt nem helyeslem, amit Kőmives elvtárs mon­dott, hogy határozatilag döntsünk a XII.kerületről, hanem e- lelyett a házkezelési igazgatóság vizsgálja meg, hogy ennek fel­tételei 1964-ben már megvannak-e. Ha megvannak, okkor fogadjuk el Kőmives elvtárs javaslatát. így kapásból nem tudunk ebben dönteni. I Kőmives István: Javasolom, hogy a vógre­# r hajtóbizottság kérje fel a Központi Képi Ellenőrzési Bizottság Cr) **• <JL.fo városi osztályát, hogy az 1964.11 .félévi, munkatervébe vegye f *""" bele, hogy vizsgálat tárgyává teszi a vegyes tulajdonú házak f kezelésének problémáját. Szombaton mondtam Sarlós elvtársnak is, hogy nem akarok drámai hangot megütni, de azon gondolkoztam már a múlt héten, hogy nem fogom a fogadó érámat megtartani fent a hegyen. Egy év óta csak Ígérem, hogy: emberek, nyugalom, vala­mi majd fog történni. Abban a házban, ahol a fogadónapot tar­tottam, - itt van a körzeti pártiroda helyisége is - március 1.—o óta nem fűtöttek azért, mert 5.000 forint hiányzik a fűtési alapból. Ugyanis a közös képviselő személyében változás történt, A közös képviselő kivett 5.000 forintot, amit állítólag koráb­ban ő tett be, A lakóknak az a része, amelyik nagyon fázott, azt mondta, hogy adják össze az 5.000 forintot. A házkezelési \ igazgatóság azon az állásponton volt, hogy a közös képviselő nem vele áll elszámolási viszonyban. Tény, hogy ott március f óta nem volt füté3, és én is téli kabátban ülteni ott. ! • Elnök: Tehát Kőmives elvtárs azt javasolja, I hogy a Központi Képi Ellenőrzési Bizottság fővárosi osztálya i riV' I az év második felében vizsgálja meg a vegyes tulajdonú házak j y/J I kezelését. Pischer elvtársnak mi a véleménye? . | ■ -MMB * to* -re- í> : ' ' a fa

Next

/
Thumbnails
Contents