1963. március 20. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

78

I d - 2 ­szám0k a kerületeknek, a főhatóságoknak juttatandó ós egyéb más közérdekű feladatok megoldására juttatandó lakás0kra nézve. Végrehajtóbizottságunk korábban elfogadta a laká­sok elosztásának uj elveit, négy mutató alapján: a kerültek lakó­inak létszáma, össz-dolgozóinak létszáma, ezen belül külön a fi­zikai dolgozók létszáma és a kerületekben lévő, Zűxúxkh állami tu­lajdonban álló életveszélyes lakás0k száma alapján. Ezen tulmenő- leg pedig különböző jogszabályok, rendeletek köteleznek bennünket különböze kérdések megoldására és igy adódnak az0k a szám0k, ame­lyeket a Végrehajtóbizottság elé terjesztettünk. Sajn0s, a kerületeknek 1963-ban közvetlenül jut­tatandó lakás0k száma eléggé tekintélyesen csökkent az 1962. évi­hez képest. Az állami bérlakások száma ugyanis tavaly kereken 1.6qo volt, az idén 2.ooo> de a tavalyi I.600 bérlakásból 73o**£t tudtunk közvetlenül juttatni a kerületi VB-knek, a m0atani 2.000- ből pedig csak 534-et, tehát mintegy 2oo-al kevesebbet. A kerüle­tek tavaly összesen 1.3oo állami bérlakást kaptak, 02 összes bér- rakasok 81 —át, az idén pedig a 2.ono—ae!: a 74 -át kapják meg közvetlenül és közvetve, közérdekű feladatok megoldására. A kerületeknek juttatott lakások száma az elmúlt 3 évben csökkenő irányzatot mutat. Emelkedett visz0nt a szövetke­zeti lakások száma a tavalyi 2.000-FŐl 2.665-re. Az előterjesztés 2./ sz. melléklete szerint az életveszélyes lakások kiürítésére 20o lakást akarunk biztosítani. Kivel az elmúlt hetekben elég Sok árviz és belvíz v0lt, javasolom a. tisktelt jtóbiz0ttSágnak, hogy est a 20c lakást ne adjuk oda VIII. osztályunknak azzal a céllal, hqgy oSS3a szét. a kerületi épitési osztályok között az életveszélyes lakásqk felszámolására, Kanéi., ebből a 2oo lakásból elégítsük ki .as árvizkár0sültakat. Jelenleg ugyanis mintegy 160 házunk van összedíilőben. Ezt a kérdést megkonzultáltam a VB elnökségének tagjaival és egyetértenek ezzel ‘ a javas lat t a. Ugyanezen az oldalon olvashatjuk, h0gy Beruházó Vállalatunknak is juttatunk 445 lakást, szanálásokra. Ebben a 445 lakásban benne van 64 lakás, az cTP által épített öröklakásokkal kapcsolatos szanálásokra is. Az elmúlt hetekben^hónapokban több­» <• -X00tm * műm** 1 ' y'

Next

/
Thumbnails
Contents