1960. február 10. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
21
j 1 rt —2— ^ beruházási feladatok ki/itelezésének a Fővárosi Tanács VB. beruházási vállalatához történő ‘átadását' jelentette# ■ / A belső átszervezéssel egyidejűleg elsősorban az iskolai csoport erősítése érdekében több személyi változást hajtottunk végre. Többek között az összevont csoport élére uj csoportvezető került. Ugyanazok a gondok, amelyek a kerületekben a középiskolai tanulmányi felügyelők beállításánál megmutatkoznak, jelentkeznek az osztályon is. Jelen pillanatban az iskolai csoportban 2 állás nincs betöltve, éa az egyik személyzeti előadói állás is betöltetlen. Remény van azonban arra, hogy az Osztály rövidesen teljes létszámmal tudja végezni munkáját. A Fővárosi Tanács VB. Oktatási Osztálya, valamint a kerületi oktatási osztályok szervezeti és működési szabályzata egy alkalommal már elké- / szült, azonban az illetékesek átdolgozásra visszaadtak, A kívánságoknak megfelelően módosított működési éa szervezeti szabályzat elkészült. A Végrehajtóbizottság határozata d/ pontjában utasitja az oktatási osztály vezetőjét, hogy az átszervezés lebonyolitásáról és első tapasztalatairól a Végrehajtóbizottságnak 1960. január 31-ig tegyen jelentést, A középiskolák átadásával és az átszervezéssel kapcsolatos tapasztalatok A középiskolai igazgatók, sőt a tanárok többsége bizonyos mérvű, idegenkedéssel fogadta a középiskolák kerületi hatáskörbe való átadását. Túlzás lenne azt mondani, hogy az idegenkedés teljes mértékben ma mar feloldódott volna. Vannak azonban jelek, amelyek azt mutatják, hogy a kerületi oktatási osztályok többsége megtalálta a megfelelő módszereket a közeledés érdekében. Feltétlen ozitiv jelenségeknek foghatók fel, hogy a középiskolák igazgatói közül egyre többen aktivan segítik a kerületi oktatási osztályok munkáját. Az a közvetlen segítség, amelyet a középiskolák részére a kerületi tanulmányi felügyelők beállítása jelont, nyomaiban már megmutatkozik. Ha konkrét eredményekről ma még nem is lehet beszélni, az a tapasztalatunk, hogy a tanév végén ezek mér lomárhetők lesznek. A kerületek többségében az oktatási osztályok munkája nyomán eredmények mutatkoznak a. középiskolai gyakorlati foglalkozások és a társadalmilag hasznos munka megszervezésében. Igen nagy segítséget nyújtanak a"kerületi oktatási osztályok részére a kerületi pártbizottságok és a tömegszervezetek is* Már nz eddigi tapasztalatok is azt mutatják, hogy a személyzeti előadói állások rendszeresítése a kerületi oktatási osztályoknál igen helyes lépés volt. Lehetőség nyilt arra, hogy az eddiginél sokkal közvetlenebb módon javítsák meg oktatási intézményeink káderholyzetét. A személyzeti K —00 9 ^ fo fo —J