1959. október 28. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

212

akarunk nézni, hanem azt, hogy mennyi idő áll rendelkezésünkre.Erre nézve személyes tapasztalataim is vannak. A másik észrevételem, hogy külföldi turistacsoportok ese­tében a programban túlteng a városnézés, és kevésbbé terjed ki Bu­dapest igen nevezetes tárlatainak a meglátogatására, - é3 még néhány fontos dolgot lehetne eraliteni. A Hivatalnak több segítséget kel­lene adnia a csoportosan jövő külföldiek részére a program meg3zerve- zésébenó Az idén csináltunk együkét uj kezdeményezést, és úgy lát­juk, hogy azok beváltak. Az idegenvezetők mellé igyekeztünk budapesti ifiket adni, akik nem tudják ugyan megmondani azt, hogy ez,vagy az az épület mikor épült, és mekkora költséggel, vagy milyen stílus­ban, de tudnak beszélgetéseket folytatni pl. a mi árubőségünkről, és tudnak adni egy kicsit a főváros lakosságának hangulatából. A külföldi ifjúsági csoportokat.elvittük ifjúsági klubokba, vagy házak­ba, - tehát igy a főváros lakosságának bizonyos kis csoportjaival is találkoztak és kicserélhették véleményüket. Az ilyen találkozókat mi jobban fel tudtuk használni az ifjúság internacionalista nevelé­sében, és ogy gondoljuk, hogy sokkal többet tudtak hazavinni az ilyen csoportok, mintha csak a várost nézték volna meg. Azért vetet­tem fel ezeket a szempontokat, mert az ifjúsági csoportok programjá­nak megszervezésében nekünk mo3t már előbbre kellene lépnünk. B a k a b: Köszönetét mondok azért, hogy a végre­ha jtóbizottságnak erre, a Fővárosi Idegenforgalmi Hivatal ügyét tár­gyaló ülésére meghívtak, és igy a közlekedési tárca képviselőjeként el tudom mondani a véleményemet. Az előterjesztés munkájában szin­tén módot kaptam az észrevételre, amikor a bizottság munkájának meg­kezdésekor segítséget tudtam adni abban, hogy az Idegenforgalmi Hi­vatal ténykedéseit meg tudtuk nézni, hogy az erről 3zóló jelen­tést a végrehajtóbizottság ülésére elő lehessen terjeszteni. Az előterjesztéssel és annak megállapításaival ál­talában egyetértek. Pozitivan értékeli az Idegenforgalmi Hivatal munkáját é3 kitér arra is, hogy az Országos Idegenforgalmi Tanács titkársága, valamint a fővárosi Idegenforgalmi Hivatal között a kapcsolat jé. Ennek azért örülök, mert az az szerv, amelyet képvi- ! selek, és amely hivatva van az ország idegenforgalmának egészét koor­dinálni abból a szempontból, hogy a felkészülés, az idegenek fogadása jó legyen, itt is tudja érvényesiteni azt a lehetőséget, hogy a Fővárosi Idegenforgalmi Hivatal beilleszkedve végezhesse munkáját az idegenforgalmi felkészülés egészének munkájába,. Azt a kapcsola­tot, amelyet megállapít az előterjesztés, a jövőben még javitani /Ki j _______________j ---------------------------- ------ --- ------------- ----———— vx - — — — . ■ — M! — ■ * ■ I ■■ I —* 1 ■** I mm ■ ■ ■ I——— mm ■ — I * * *-4­I i - 57 - Í I

Next

/
Thumbnails
Contents