1959. október 28. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
213
| j é “ 58 - í szeretném és javítani fogom. Engedje meg a végrehajtóbizottság, hogy ezen általánosságok után az előto jesztés egy-két pontjával részletesebben foglalkozzam. Elsősorban szeretnék az előterjesztés 2.oldalának harmadik bekezdéséről beszélni, foglalkozik Budapest hároméves idegenforgalmi tervével. Itt csupán annyit szeretnék kérni a jövőre vonatkozólag, hogy mivel az Országos Idegenforgalmi Tanács titkársága most kezdett el foglalkozni az ország ötéves idegenforgalmi tervének kidolgozásával, - amellyel 1960-ra kell elkészülni - kérem a végreha jtébizottságot és azokat a szerveket, amelyek a főváros tíerveivel és konkréten az idegenforgalom terveivel dolgoznak, vonják be az Idegenforgalmi Tanács titkárságát ebbe a munkába azért is, hogy az összehangolás biztositva legyen. Azért kellett ezt a kérést előadnom, mert az itt említett hároméves tervvel kapcsolatban tárcánk, és az idegenforgalommal foglalkozó Földvári László miniszterhelyettes elvtárs is többször hiába kérte a végrehajtóbizottság titkárságától annak lehetőségét, hogy segítséget adjunk a hároméves terv összeállításában, - nem volt rá alkalmunk, mert nem kaptuk meg ezt a tervet. A másik dolog, amire szeretnék kitérni, a határozati javaslatok 2./ pontjára vonatkozik. Igaz ugyan, hogy úgy állapítja meg az előterjesztés, hogy nem egységes az állásfoglalás abban, hogy a fővárosi tanács végrehajtóbizottsága népművelési osztályához kerüljön át az Idegenforgalmi Hivatal, mégis szeretnék erről néhány szót mondani• Az Országos Idegenforgalmi Tanácsnak van olyan elképzelése,- amely már nem is elképzelés, hanem kezd ténnyé válni - hogy sorrendiséget állapitott meg olyan tekintetben, hogy az országnak mely részei azok, amelyeket elsősorban kell idegenforgalmi szempontból propagálni. Ez a sorrendiség Budapesttel kezdődik, utána következik a Balaton é3 néhány má3 hely. Ha ezt igy elfogadjuk, - mint ahogyan az ÓIT elfogadta - akkor azt kell mondanom, hogy .súllyal kell a fővárosi tanácsnak az idegenforgalom kérdéseivel foglalkoznia. Ha pedig sulfyal kell foglalkoznia az idegenforgalom kérdéseivel, akkor olyan javaslatot teszek a végrehajtóbizottságnak, foglalkozzék azzal a gondolattal, nem kerülhetne-o a fővárosi tanácsnál az Idegenforgal- mi Hivatallal való foglalkozás Ugye közvetlenül valamelyik elnökhelyettes alá? Elnök: Szabad egy kérdést közvetlenül feltennem? Jakab elvtárs közvetlenül a miniszter elvtárshoz tartozik, mint Or* e'pr; '■■-•'&3SP